Szokatlan nemzeti egységben szerették agyon 1988-ban, nálunk költővel ilyen azóta sem történt

„Könnyű szívvel elcserélnék száz mai olvasót azért az egyetlenért, aki száz év múlva is olvassa majd a verseim” – hökkentette meg józanságával többször is lelkesült hallgatóságát három évtizeddel ezelőtti diadalútján Faludy György. A magyar irodalomból 1956-os emigrálása után hatalmi szóval évtizedekre kiiktatott költő 1988 szeptemberében, első hazalátogatásakor példátlan fogadtatásban részesült. Már Ferihegyen is népes tisztelgő sereg éljenezte az érkezőt, a következő nap kora délutánján pedig a szemerkélő, majd zuhogó eső sem tántorította el a sok száz fős tömeget a többórás sorállástól. A pesti Szamuely (ma: Lónyay) utca közepén éppen megnyílt Eötvös könyvesboltban ugyanis nemcsak a legendás – aznap, nem tévedés: 100 ezer példányban megjelent – Villon-fordításkötetét dedikálta az összetéveszthetetlen hajkoronájú mester. Az elöl álló szerencsésebbek a Pokolbéli víg napjaim című – Amerikában, a Püski Kiadó által gondozott magyar nyelvű – memoár maradék példányait is megvásárolhatták.

Az öt és fél órán keresztül lankadatlanul dedikáló költő meglepve tapasztalta, hogy jó néhányan az 1945 előtti könyveit, köztük az első, A pompeji strázsa című verskötetét dugják az orra alá. Későbbi állítása szerint pedig akkor és ott pillantotta meg először a „pokolbéli” emlékiratának előző évi, ritkaságszámba menő, ám „igen pofás” szamizdat kiadását. (A következő évben a piac a 60 ezer példányos kiadással telítődött.)

A recski kényszermunkatáborból 1953-ban szabadult Faludy a forradalom eltiprása után a Londonba átmentett Irodalmi Újság szerkesztőjeként, a recski borzalmak első versbe öntőjeként érdemelte ki a „legelkeseredettebb ellenségünk” epitheton ornanst a kádári politikai rendőrségtől. S noha dossziéját – mint az Szőnyei Tamás Titkos írás című monográfiájából tudható – 1966-ban lezárták, szemmel tartása folytatódott. Legismertebb művének, Villon-átköltéseinek gépiratos sokszorosítóit is rendőrségi vegzálással jutalmazták, korábbi könyveit a könyvtárak zárolt részlegébe száműzték, s a költő beutazási tilalmát csak két évtized múltán oldották fel.