Biztos, hogy segít a korrepetálás, ha nem megy a matek?

5 perc

2019.09.30. 05:00

A tanulásban valamiért elakadt diákoknak nyújt segítséget egy új kezdeményezés. Az Ezcool tanulásközpont nem iskola, nem magántanár, nem pszichológiai segítség, hanem mindez együtt: egyfajta ifjúsági coaching.

„Ha egy gyereknek, nem megy mondjuk, a matek, a szülők általában, ha tehetik, elviszik korrepetálásra. Sokszor viszont azzal szembesülnek, hogy ennek ellenére sem javulnak az eredmények. Ugyanis nem mindig van ilyen egyértelmű oka egy-egy kudarcnak.

Lehet, hogy nem arra a rugóra jár a gyerek agya, mint a matektanárnak, és valamilyen más megközelítésből megértené a tananyagot. Lehet, hogy nem a matekkal, hanem a szövegértéssel van gondja, esetleg diszlexiás. Sokszor családi, vagy más élethelyzeti probléma gátolja a tanulást, amiket esetleg a szülő észre sem vesz. Lehetnek fel nem ismert tanulási nehézségei a diáknak. Lehet, hogy csak olyan gyerek mellett ül az órán, aki mellett nem tud figyelni.

– mondja Ferenczi Ildikó, az EZCool egyik alapítója azt magyarázva, hogy mi hívta életre a tanulásközpontjukat.

Kétéves előkészület után idén februárban indította társaival, Mezei Péterrel, Mezei-Sásdi Viktória és Turai Ágnessel. Az alapítók mindannyian pedagógusok, korábban egy alternatív gimnáziumban, az Erzsébetvárosi Reformpedagógiai Gimnáziumban dolgoztak kis létszámú osztályokban, ahol, erősítve a személyes kapcsolatot velük, minden diákhoz tartozott egy patrónus. Az volt a tapasztalatuk, hogy úgy lehet a sokszor különböző nehézségekkel küzdő tanulókat hatékonyan segíteni, ha pszichológusból, gyógypedagógusból, fejlesztő pedagógusból, szaktanárokból álló szakmai teamben dolgoznak, és minden egyes problémát egyesével, személyre szabottan próbálnak megoldani.

Sokszor hangzott el az ottani gyerekektől, hogy „itt emberek lehettünk, nem csak diákok” – mondja Mezei-Sásdi Viktória. Értékelték azt az elfogadást, ami körülvette őket.