Az én hetem: Karafiáth Orsolya ráparázott

Karafiáth Orsolya

9 perc

2019.12.01. 18:00

Sorozatunkhoz öt írót kértünk fel: írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Egy megkötésünk volt csupán: adunk öt kulcsszót, ezeknek valahol fel kell bukkanniuk ebben a szubjektív visszatekintésben. Ezen a héten Karafiáth Orsolyának a következő szavakból kellett ihletet merítenie: stadion, Emmy, roller, ügynök, medve.

Heti ötös: miért ezt az öt kulcsszót kapta a szerző?

Stadion (A fővárosi és a ferencvárosi testületi ülések, illetve a kormány döntése nyomán lényegében eldőlt, hogy megépül az új atlétikai stadion, és 2023-ban lesz világbajnokság Budapesten.)

 

Emmy (Magyar siker a Nemzetközi Emmy-díj gálaestjén: Gera Marina le a legjobb színésznő kategóriában a díjat a Szász Attila rendezte, Örök tél című film főszerepében nyújtott alakításáért. Első alkalommal fordult elő, hogy Magyarországról egyáltalán jelöltek alkotást e rangos nemzetközi televíziós versenyben. A másik magyar jelölt, a legjobb tévé-minisorozat kategóriában indult Trezor című tévéfilm nem kapott díjat.)

 

Roller (Hasraütésszerűen, jogszabályi háttér nélkül nevezhette segédmotoros kerékpárnak az elektromos közösségi rollereket a belügyminiszter. Jogszabályváltozásról sem az érintettek, sem pedig a közlekedési szakértők nem tudnak, így akár bírósági eljárások tucatjai is indulhatnak, ha a rendőrök betartják Pintér Sándor rendelkezését.)

 

Ügynök (A magyar Emmy-sikerre reagált Varga Judit igazságügy-miniszter Dobrev Klárának esett neki, nem sokkal később azonban már azért kellett magyarázkodnia, mert ismét napirendre került az apja III/3-es múltja)

 

Medve (Újabb és újabb áldozatai vannak a székelyföldi medvetámadásoknak. A helyiek már uniós segítséget kérnek.)

1. A vér

Mikor éreztem először azt a fajta őrületes dühöt, amit természetesen sző át a tehetetlenség? Nem emlékszem. Mindig ilyen erős és letaglózó volt? Nem tudom. Egy új ismerősömmel beszélgetek egy csodálatos kávéházban, bent meleg van, míg az üvegablakokat mossa a már órák óta kitartóan zuhogó eső. Nem érdemes, mondja nekem, nem érdemes már követni se a híreket, nem érdemes ezt a délutánt arra fecsérelni, hogy beszélünk róluk. Megyünk előre ezzel? Épül az életünk? Én nem törődöm már a politikával mondja, teljesen visszavonultam. Nem akarok részt venni ebben az őrületben. Nem akarom, hogy bedaráljon. Akkor darál be, ha hagyod, mondom, de érzem én is, hogy olcsón akarom megúszni, hogy visszazuhanhassak az előző szerepembe, hiszen pár perccel ezelőtt még dühöngtem, és ebben otthonosan éreztem magam. Másododpercre tudtam, mikor érkezik az adrenalinlöket, vártam a lendületét a levezetett feszültségnek. Noha tudom, hogy minden ilyen (tulajdonképpen terméketlen) kirohanás után a hidegség és a csömör marad. Mert kinek mondom? Miért? Merek-e árnyalni, vagy csupán azt szajkózom én is, amit a környezetem? Csupán a közeg biztonságára vágyunk, arra, hogy érezzük, a dühünkkel nem vagyunk egyedül? Rátanulunk erre érzésre, mint ahogy annyi egyébre? Közben meg lehet ez a jobb (sőt, biztosan, ezt remélem), hogy igenis fel kell háborodni, hangosan ki kell mondani, amit fontosnak tartunk.