HVG: Miért választotta, hogy éterrel kísérletezik az 1910-es évek Monarchiájában, egy ukrán katonaorvosról szóló történetében?
Krzysztof Zanussi: Fizikusból lett filmesként szinte mindig a tudomány, a metafizika és a hit kapcsolatát feszegetem. Ezek aktuális témák, még akkor is, ha nincsenek divatban. Einsteinnel értek egyet, ő fogalmazta meg elsőként: akik nem érzik a misztériumot a valóság mögött, azok vakok, süketek, mert nem számolnak az ismeretlennel. A mai ember állapotára reflektálva kerestem analógiákat az Európai Unió előképének számító soknemzetiségű monarchikus időkkel. Sokan gondolták, hogy provokációnak szánom a főszereplő nemzetiségét. Ukrajna a jelenkor történelmének háborús gócpontjaként inspirált abban, hogy egy ukrán orvoson keresztül meséljek a tudomány kétélű fegyveréről. Az éter a XX. század elején a fájdalomcsillapítás, egyszersmind a hatalom gyakorlásának a szimbóluma volt. A kísérletek során katonák, prostituáltak, pszichiátriai betegek ezrei haltak bele abba, hogy nem találták el a megfelelő adagolást az altatáshoz. A XIX. században még élt az a feltételezés, hogy a tudomány képes megoldást találni az emberiség minden problémájára. Ez a megkérdőjelezhetetlennek vélt doktrína az első világháborúval összeomlott, mint ahogy a bizonyosságok és a biztonság illúziója is szertefoszlott. Európa újra felfedezte barbár arcát.
