Valaki bennragadt a liftben, kétségbeesetten megnyomja a vészjelző gombját – és a vonal túlsó végén pizza-házhozszállítás jelentkezik. Elképzelni is rossz, mint ahogyan azt is, hogy a felvonóügyelet fogadja ugyan a hívást, de egészen másik lifthez küldi a szerelőt. Pedig mindez nagyon is előfordulhat; ahogyan szinte minden, amiben áramkörök működnek, úgy a liftek vészjelző rendszere is meghackelhető. Ennek ismertetésével keltett feltűnést nemrég az amerikai Defcon hackerkonferencián Will Caruana biztonsági szakértő.
Még a liftek is meghackelhetők, így le lehet hallgatni a beszélgetéseket
Nemcsak számítógépes rendszert, hanem közönséges liftet is meg lehet hackelni. Ez is jelzi, hogy védeni kell mindent, ami kóddal működik.
Nagyot nyert a Mol ősszel az iráni konfliktuson
Benkő Péter neve is szerepel az ügynökhálózat nyilvántartásában
Tóta W. Árpád: Másfél évtizedig fojtogatták Magyarországot, ideje, hogy feloldódjanak a közös hahotában
Akár a börtönbe is bemegy a bizottság Matolcsyért
Videóriport a parlamentből.