Önkormányzati választás 2019
Idézze fel a 2019-es önkormányzati választás kampányának és a szavazás napjának eseményeit, illetve kövesse a fejleményeket cikksorozatunkkal. Innen megtudhat mindent arról, mi történik az ország önkormányzataiban.
Legutóbb, 2014-ben a Fidesz éppen olyan fölényes győzelmet aratott az önkormányzati választásokon, mint az országgyűlési – és az európai parlamenti – voksoláson. Ebből a startpozícióból kiindulva akár már egyetlen, fontos polgármesteri szék október 13-ai elvesztése is csorbát ejthet az Orbán-párt legyőzhetetlenségének mítoszán. Különösen igaz ez a főpolgármesteri székre, amelynek önmagán túlmutató jelentősége van.
Az már az előzetes felmérésekből is látszik, hogy az ellenzéki oldalnak összességében erősebb pozíciója lesz október 14-étől a helyhatóságokban, mint amilyen a parlamentben van. (Igaz, a hatalmi szinteken lefelé haladva már eddig is egyre csökkent a „NER-es” mandátumok számaránya.)
Érthető tehát, hogy mindkét fél döntő küzdelemnek állítja be a hétvégi megméretést: Karácsony Gergely esetleges budapesti diadalának hasznát az ellenzék a nagypolitikára is transzformálni tudná, míg Orbán számára leginkább a választások utánra tartogatott döntések legitimációja szempontjából fontos az újabb – sorrendben tizedik –, ezúttal is „sorsdöntőnek” mondott győzelem.
Borkai Zsolt botrányával a Fidesz számára is nőtt a tét, ha ugyanis elveszti a biztos városának számító Győr vezetését, akkor aligha tudja megúszni a korrupciós vádakkal való érdemi foglalkozást – legalábbis az ellenzék kezére kerülő megyeszékhelyen.