Csatári Éva: "Sztracsatellaként több bókot kapok, mint a magánéletben"

Mátraházi Zsuzsa

5 perc

2019.11.27. 12:00

Színésznőként fellépett Szolnokon és Nyíregyházán, és most is játszik még Pintér Béla egyes darabjaiban. Előtte élsportoló és történelemtanár is volt, de az alkotás örömét végül a bohóclétben találta meg a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítványnál. Portréinterjú Csatári Évával.

HVG: Ragaszkodó típus? A labdához máig hű maradt, csak most már az orrán viseli?

Csatári Éva: Ha valami a szívemhez nő, azt nehezen cserélem le. Eleinte pingponglabdából fabrikáltuk a bohócorrot. Az első tíz évemet ilyen házi gyártmánnyal játszottam végig, nem is akartam üzletben kapható orrot. Testvér nélkül, lakótelepen nőttem föl. A labda társaságában sosem voltam magányos. Nyolcadikos koromban a sportiskola felfigyelt arra, hogy iszonyú nagyot tudok dobni. Aztán a kapuba állítottak be, mert kiszámíthatatlan, aszimmetrikus a mozgásom, és minden lövés belém akadt. Tizenhét évesen már ifjúsági válogatott voltam.

HVG: Hogyhogy hátat fordított a sikeresnek ígérkező sportpályafutásnak?

Cs.É.: Láttam, hogy professzionális sportolónak lenni zsákutca. 26-27 éves nőkkel játszottam egy csapatban, nekik se családjuk, se szakmájuk nem volt. Ha kiöregedtek, legfeljebb edzők lehettek. Én viszont játszani szerettem.

HVG: Miért menekült Londonba a szolnoki színházban töltött időszak után?