Falból csináltak üzletet. A berlini falból – "Eljött a paradicsom", 1990. január 27.

A kommunista pártvezért hazaárulással vádolják, már csak az evangélikus egyház ad otthont neki, közben nyugati valutáért kínálják Erich Honecker életművének központi darabját, a berlini falat, de ő ezt már nem érti. Abszurdok a 30 évvel ezelőtti NDK-ból.

Falból csináltak üzletet. A berlini falból –

Rendszerváltás az NDK-ban

Bedő Iván, a HVG munkatársa 1989-ben és még jó ideig a Magyar Rádió tudósítójaként szemtanúja volt a történelmi eseményeknek, amelyekről naplót vezetett. Most ezeket a posztokat olvashatják, az éppen 30 évvel ezelőtti napok sorrendjében, heti bontásban. Az első "poszt" 1989. december 4-én született, ez sorozatunk első darabja.

A német egyesítés története

Bedő Iván, a HVG munkatársa 1989-ben és még jó ideig a Magyar Rádió tudósítójaként Berlinben szemtanúja volt a történelmi eseményeknek. Akkori tudósításai szinte naplóvá állnak össze. Most ezeket a posztokat olvashatják, az éppen 30 évvel ezelőtti napok sorrendjében, heti bontásban. Az első "poszt" 1989. december 4-én született, most itt van sorozatunk újabb darabja. A történelmi napló hátteréről itt olvashat.

A sorozat eddig megjelent cikkei itt olvashatók.

1990. január 27. – A nevét végképp eltörölni

A néhány hónapja még teljhatalmú állampárt most arra készül, hogy ezentúl az ellenzékben politizáljon. Erről nyilatkozott Gregor Gysi pártelnök a mai Neues Deutschlandnak. Tegnap újabb hosszas vitát folytattak a párt vezetői arról, hogy a tagság kívánságának megfelelően feloszlassák-e a pártot. Gysi kissé rosszkedvűen jelentette ki, hogy most már legyen vége a feloszlatás körüli vitának, mert a párt így nem tud működni.

A taglétszám közben – úgy látszik – tovább csökkent: a pártelnök „körülbelül egymillió” tagról beszélt, ami azt jelzi, hogy egy- vagy kétszázezerrel megint kevesebben vannak. Most úgy próbálnak segíteni a bajon, hogy a rossz emlékű pártjelvény után a párt nevét is eltörlik, és hamarosan Német Szocialista Egységpárt helyett végérvényesen a Demokratikus Szocializmus Pártjának (PDS) nevezik magukat. A névcsere azonban nem elég. A mai Gysi-nyilatkozatból is a szokásos panasz érezhető ki: nem halad elég következetesen a megújulás, a szakítás a sztálinizmussal.

Gysi (jobbra) végül elég sokáig a PDS élén maradt: választási plakát 2005-ből /// Baloldal másképp
Rjh1962 / Wikipedia
Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.