Két hónappal Trianon előtt: Nem akartak hinni a szemüknek

9 perc

2020.04.06. 14:45

2020.05.06. 17:10

A hazai lapok többsége a békeszerződés tervezetét ismerve is reménykedett, hogy még Magyarországnak kedvező irányba változhatnak a világháború győzteseinek feltételei. Ezt nem segítette sem a szétesett Monarchia más nemzetiségei elleni uszítás, sem a fehérterror. Utóbbiról igazán csak külföldön tudtak, idehaza betiltotta az erről – és más, a kurzussal szembemenő – beszámolókat a cenzúra. Cikksorozatunk 1. része

  • A Tiszántúl „felszabadult”. A román csapatok éppen befejezték a kiürítését, kivonultak arról a területről, amelyet a békeszerződés tervezete Magyarországból meghagyott.
  • A március elsején kormányzóvá választott Horthy Miklós április elején beköltözött a királyi várba. Miután a fővezérből kormányzó lett, a hadsereg a honvédelmi miniszter, a karhatalmi alakulatok a Horthynak alárendelt vezérkari főnök irányítása alá kerültek.
  • A tiszti különítmények, paramilitáris alakulatok, helyi megtorló fegyveres csoportok cselekvési (értsd kínzási, gyilkolási és rablási) szabadsága leszűkült, lezárult a fehér terror legvéresebb szakasza.
  • A megelőző tizenhét hónapban megbukott hat kormány és három rendszer. Simonyi-Semadam Sándor két hete alakult kormánya is ingatagnak tűnt, és júliusban meg is bukott.

Trianon szó ekkor még csak a történések egyik színhelyének neve. Többet nem jelent. Akkortól fog, amikor május végén bejelentik, hogy a békeszerződést a Grand Trianon palotában írják majd alá. Az Arcanum Digitális Tudománytár adatbázisa szerint a Trianon szó 1920 sajtójában május végéig átlagosan hat-hét naponta egyszer, az év további részében naponta ötször-hatszor fordul elő.

Már volt gyász. Még volt remény. A magyar békefeltételek tervezetét kiadták könyvben, ez a világhatalmak lezsidózására is alkalmat adott: „Egy könyv jelent meg a magyar könyvpiacon. A címe: A magyar békefeltételek. Egy könyv, melynél szomorúbbat, gyászosabbat magyar nyelven még nem Írtak. — Fekete betűi mintha a magyar nemzet gyászjelentései volnának. Térkép van függelékül hozzácsatolva. Mintha nem is térkép, hanem Magyarország szemfedője volna. /.../ A világ hatalmasai, mint óriássá nőtt Shylockok, egy ép, erős, élni akaró nemzet teste középéből akarnak kivágni vérző, vonaglo hús-darabot s odavetni a világ ele: ime ez Magyarország!” (Egyetértés, 1920. március 31.)

Ezek voltak az utolsó napok, amikor még életben lehetett tartani a reményt, hogy a magyar delegációnak a béketervezetre adott rendkívül részletes, alaposan kidolgozott válaszának lehet valami eredménye.

Ekkor már túlvolt a világ a versailles-i békeszerződés 1919-es aláírásán, ott Németország jövője dőlt el:

Az újságírók minden szalmaszálba belekapaszkodtak, amit a világsajtó eléjük sodort. A svájci La Suisse alapján közlik az olasz miniszterelnöknek, Francesco Nittinek a magyar béketervezet megváltoztatására irányuló javaslatait, „amellyel három milliónál több magyart akart az idegen elnyomás alól a magyarságnak megmenteni”. (8 órai újság, 1920. április 1.) Pár napig elképzelhetőnek tűnt, hogy az olasz delegátus megakadályozza azt a döntést, hogy az eredeti tervezettel gyakorlatilag megegyező szerződést írassanak alá a magyar kormánnyal.

„Nem hagyják figyelmen kívül a magyar álláspontot”

– ezzel a címmel számolt be a 8 órai újság (1920. április 3.) Lord Newton minapi fellépéséről az angol felsőházban. A Lord így érvelt: „Az ilyen módon elszakított magyar lakosság kénytelen volna a saját magasabbrendű civilizációját alacsonyabbrendüvel felcserélni. Magyarországot borzasztó gazdasági csapás érné, ha ez a béke- szerződés megvalóssitatnék. Az ország nem maradna életképes. A legborzasztóbb azonban az volna, hogy három és félmillió magyart mint állatot egyik országból a másikba terelnének". James Bryce „a bosszú békéjének” súlyos következményeiről beszélt. Lord David Crawford a kormány nevében kijelentette, hogy „semmiesetre sem fogják figyelmen kívül hagyni a magyar álláspontot”.