Konok Péter: Mi egy szobordöntés egy szoborállításhoz képest?

Én eléggé következetesen szoktam rühellni az összes olyan köztéri szobrot, ami túlmutat önmagán, nevezetesen azon, hogy a köz terét izgalmasabbá, szebbé, érdekesebbé tegye a köz és a tér számára (a köz és a tér alapvetően egyazon világ aspektusai: egy város nem csupán objektum, házak, utak, falak, rendőrségek, gyárak, parkok, börtönök, rakpartok, villamosok, szökőkutak, hamburgerárusok, lovasszobrok, luxusvillák és nyomornegyedek halmaza, hanem a benne élő emberek, és a közöttük lévő végtelenül összetett viszonyok állandó, burjánzó oda-visszahatása is),  és rühellem a politikusok, hősök és poéták szobrait, a sanda allegóriákat, édi-bédi zsánereket, ilyesmit.

Ha már közszobor, legyen nonfiguratív, olyan játék a térrel és az anyaggal, ami nem megalázza vagy kifosztja, hanem kihangsúlyozza, elmélyíti azokat, és a nézőket aktívan bevonja a tér- és anyagjáték aktusába, ezáltal pedig passzív nézőből aktív résztvevővé teszi őket. De persze ez csak az én preferenciám, nem igazán nevezhetném általánosnak.

Amerikában már a szobordöntésnél tartanak

A George Floyd halála miatt kirobbant rasszizmus és a rendőri erőszak elleni tüntetések egyik szimbolikus gesztusa lett, hogy Philadelphiában végre ledöntötték Frank Rizzo egykori polgármester és rendőrfelügyelő szobrát.

Talán közkeletűbb elképzelés, ha a világunkat afféle szoborparknak tekintjük, ahol a múlt (a régiség, vagyis az időbeliség) egyfajta önértékké válik, és a szobrok a hagyományba növesztett szimbolikus gyökerek, az adott társadalom biztonságérzetét növelő nyunyókák, a nyugodt alvás és a ragaszkodás kellékei. És persze, szimbólumok.

Annak szimbólumai, hogy az adott társadalom miként tekint magára, a múltba vetített önértelmezés kapaszkodói. Szobrot állítani mindig szimbolikus aktus, és ez különösképpen igaz konkrét történelmi személyiségek (vagy éppen történeti allegóriák) megszobrosítása esetén.

Márpedig a társadalom változik, cseppet sem statikus, és a szimbólumok folyamatosan átértékelődnek. És ahogy a szoborállítás, úgy a szobordöntés is mindig szimbolikus aktus – tulajdonképpen egylényegűek. Egy szobordöntésnek éppúgy jelentése van, mint egy szoborállításnak. Lehet persze, a hatalom szimbolizmusa, mikor új (vagy magukat újnak beállító) hatalmi aktorok rendezik át (lakják be) a teret, és egyben vagy egyenként vadásszák le elődeik térfoglalásának útjelzőit – és lehet ennél sokkal spontánabb, az adott társadalom (vagy inkább az adott társadalom egy újonnan aktivizálódó részének) önreflexiója. És persze, ezek keveréke is.