Trianon. Kimondva: Szép Ernő: Felhő; Karinthy Frigyes: Fiúk

HVG360

1 perc

2020.06.24. 17:00

Máig heves viták folynak arról, hogy mi volt történelmi szükségszerűség az első világháború utáni években. Trianon 100 év múltán is kísértő sokkja viszont vitathatatlan. A Trianon-érzést megfogalmazó, a Trianon-kérdést elemző tengernyi írás közül a traumaközeli években születettekből válogat a centenáriumon a hvg360 – 13. rész. Gálffi László olvassa fel Karinthy Frigyes írását. Szép Ernő versét elmondja: Kerekes Éva.

Időtlen fájdalom és korszerűtlen érzelmesség árad Szép Ernő 1928-ban írt példázatos költeményéből. A rövid versben a költő egy viola felhőben megpillantani véli a volt-nincs Magyarországot, s oda a boldog álom, amikor a „magas szelek” széthúzzák, elhordják az alakzatot. A halk szavú poéta filozofikus kortársa, a humorban tréfát nem ismerő Karinthy Frigyes négy esztendővel később, igaz, ritka kivételként az „irgalmatlan Trianon” hozadékáról is mer beszélni az utánuk következő nemzedék honfibútól tanácstalan fiainak. Őket figyelmezteti: „Árpád úrnak kevesebb kellett hozzá, hogy országot alapítson.”

Trianon. Kimondva

1920. június 4-én Csonka-Magyarország ritkán tapasztalt nemzeti egységben gyászolta Nagy-Magyarországot. A száz esztendővel ezelőtti megrázkódtatás sokak kezébe adott tollat. A nemzet szóvivőiként kiáltották a világba (persze inkább csak a hazába) a „bevégeztetett”-ség fájdalmát, s a „Nem! Nem! Soha!” elszántságát, máskor pedig a józan, előremutató számvetésüket.
A megszólaló költők, írók, gondolkodók, politikusok világlátásban, eszmények tekintetében egymástól homlokegyenest különbözőek, életművükkel azonban valamennyien túlléptek saját koruk kocsmáján. „Szerzőink” egymásra rímelő, egymást kiegészítő, máskor egymással perelő szavai tizenhárom részes sorozatunkban az Örkény Színház társulatának tagjai által elevenednek meg.