A popzene állami lerohanása nem most történt meg, hanem már évekkel ezelőtt csendben megtörtént. Az ezt alátámasztó legfontosabb példákat is elmondja a Kiscsillag frontembere. Emellett a beszélgetésben bevezet a művelődési ház szervezőjének dilemmáiba, s tervet vázol egy saját kezdeményezésű pályázatról. Szóba kerül még a magán- és közérzete, valamint, hogy tulajdonképp vége van-e a rockzenének.
"A rám eső pénzt nem fogom felvenni" - Lovasi András a HVG Teraszon
"A portásországban az alulról felbuzgó félelem irányítja az embereket" - összegzi tapasztalatait a hazai popzene kordában tartásáról a Kossuth-díjas zenész. Ha az Egyesült Államokban valakinek felvetné, hogy az állam be akar avatkozni a könnyűzenébe, "akkor az a hasát fogná a röhögéstől" - állítja Lovasi, s levezeti M. Kiss Csabának, hogy végül is hová kerül szerinte az 5 milliárd forint nagy része.
Magyar Hang: Orbán Gáspárt a háta mögött királyfinak hívták csádi tartózkodása alatt
A lap szerint Orbán Viktor fia „úgy viselkedett, mint egy hadgyakorlatra betévedt filozófus”.
Már meg is van a Paks II. új vezérigazgatója
Bomlik a korábbi lengyel jobboldali kormánypárt
Magyar szerint Tuzson inkább keressen egy jó védőügyvédet a bírák és ügyészek fenyegetése helyett
Tarr Zoltán: Több mint 2,5 milliárdot utaltak vissza már az NKA-kedvezményezettek
Egy évvel kinevezése után visszahívták a párizsi nagykövetet
Ez az egyik titka a sikertelen fogyókúráknak
Peták István: A rákgyógyításból ma már nem a tudás, hanem az időben meghozott jó döntés hiányzik
Bóka János Tusványoson: A magyar emberek 2030-ban szerintem semmivel sem lesznek hülyébbek, mint 2026-ban voltak
Kérdésesnek látja a Fidesz jövőjét Navracsics Tibor
Tízezreket evakuálnak Európában a gyorsan terjedő erdőtüzek miatt
Annyira alacsony a Duna vízállása, hogy a szállodahajók utasait buszok hozzák Budapestre
„Ez tényleg hajmeresztő” – elektromos rollerre szerelt hintában szállította egy férfi másfél éves gyermekét
Rövidnadrágban és pólóban találták meg a magyar fiatalt az osztrák hegyimentők
Ornella Muti és lánya orosz állampolgárságot kérnek
A világhírű olasz színésznő és lánya ingatlanvásárláson is gondolkodnak.
Csődben a vezető elemgyártó, a Varta
Elemzők szerint a vállalatot valószínűleg feldarabolják.
Mi ez a politikai feszültség Ukrajnában, és kicsoda Mihajlo Drapatij, az ukrán fegyveres erők új parancsnoka?
A fiatal főparancsnok nincs híján a harctéri tapasztalatoknak.