„Járvány idején a szolidaritás hiánya mindenekelőtt a képzelet hiánya”

Az AIDS hosszú ideig csak ármánykodott a háttérben. A koronavírus dinamikája annyiban más, hogy hatékonyabb, intelligensebb, és a jelek szerint többféle álruhát öltött. Ahogy végigfut a tollvonásokon, úgy száguld át a világon. A tudósok azt állítják, semmi meglepő nincs abban, ahogy szaporodik, a politikusok merészen azt képzelik, legyőzik maszk nélkül, az író azt mondja, nem biztos, hogy a legjobbakat remélni ugyanaz, mint helyesen remélni.

A karantén, még ha önkéntes is, matematikai képlet, súlyos pszichés szorzókkal. A lakói valamennyien egy menekülőszoba tagjai, akik nem kalandvágyból kerültek oda.

Járvány idején mindenki ugyanazt csinálja. Elalvás előtt újra- és újranézi a dél-kínai piacon kezdődő filmet, amiben két nő felszáll a repülőgépre: az egyik Torontóba, a másik Szingapúrba viszi magával a vírust.

A karantén lakója reggel kinyitja a szemét, elhatározza, hogy ma nem számolja újra a hátralévő napokat, nem nézi a fertőzöttek számát mutató okos oszlopokat, nem fogják érdekelni a terjedés sebességét jelző mérőszámok, elvesztett és jótékonyságba forgatott milliárdok. De mégis számolás és mérés következik.