22 fotó mutat be hátborzongató víziót a túlélésről a velencei gettóban
Nem vagyok sem mágus, sem zsonglőr, de érdekel az illúziók, a fantázia világa – mondja magáról Paolo Ventura olasz fotóművész, aki azokat a vizuális érzeteket, élethelyzeteket akarja visszaadni, amelyeket a nagymamája meséi keltettek benne a háborúról. A járvány miatt elrendelt korlátozások végeztével ismét látogatható műcsarnokbeli kiállítása.
HVG: Toscanában vészelte át a vírus miatti karantént. Mennyiben vízválasztó önnek a világjárvány?
Paolo Ventura: A mindenkiben megbúvó szorongásokat és félelmeket felváltotta bennem a nyugalomérzet, mivel szép környezetben, egy régi kolostorból kialakított házban tartózkodtam. A bezártság befelé nézésre, meditálásra késztetett. A fotóskészletem Milánóban maradt, néhány papírlap és festék volt velem. Festeni kezdtem a körülöttem lévő tárgyakat és képzeletből a feleségemet, aki a vörös zónában rekedt. Furcsa világban élünk, határvonalon. Kérdés, visszatérünk-e a régi életünkhöz, vagy új úton indulunk el.
HVG: Különös aktualitást ad az Automaton fotósorozat üres terekben, szinte álomszerű képekben megfogalmazott velencei gettójának a mostani kirekesztés élménye. Miért nyúlt ehhez a témához?
P. V.: A háború virtuálisan végigkísérte a gyerekkoromat és az ifjúságomat. A nagymamámmal laktam, aki megélt két világháborút, és rengeteget mesélt az unokáinak a nélkülözésről, a szolidaritásról, a túlélés ösztönéről. A történetei mély nyomokat hagytak bennem, és amikor elkezdtem felépíteni a díszletvilágomat, szinte adott volt, hogy milyen élményekhez nyúljak vissza. Azokat a vizuális érzeteket, élethelyzeteket akartam visszaadni, amelyeket a nagymamám meséi keltettek bennem. A hideg, a köd, a tél atmoszféráját közvetítő képekből áll a háborús trilógiám, ennek záródarabja a brooklyni műtermemben készített Automaton. Katonák és lövészárkok helyett a háttérország civil szereplői tűnnek fel a fotókon. Mentálisan most is háborúban élünk, a jövővel szembeni negatív érzelmeink, az egzisztenciális ellehetetlenülés, az élet kiszámíthatatlansága mind a félelemről szól.
HVG: Szándékosan dolgozta fel az Automaton képsoraiban hasonlóan a holokausztot, mint Roberto Benigni Az élet szép című filmjében?