Pálos Gergely: Nem az SZFE megújításáról van szó, hanem az elpusztításáról

HVG: Közösen alakították ki a nemzetközi hírű svéd rendező, Roy Andersson Történetek a végtelenségről című szürreális filmjének képi világát?

Pálos Gergely: Roynak jellegzetes a stílusa és határozott a munkamódszere. A filmjei legtöbbször állóképekben rögzített jelenetek gyűjteményei. Képenként dolgozunk, és rengeteget tesztelünk, amíg meg nem találjuk a végső jelenetet. Bele kellett tanulnom a stílusába. Eleinte egy-egy kép első bevilágításakor mindig azt mondta, túl sok az érzelem, vegyek vissza belőle. Ő nem akar együttérezni a szereplőkkel, és ezt a fényekkel lehet elérni. Amikor a filmjei esztétikájáról beszélgettünk, azt mondta, hogy az alkotásaiban megjelenő stilizáció talán a rémálomhoz áll a legközelebb. Első pillantásra tudjuk, hol vagyunk, mert annyira tiszta és lecsupaszított minden helyszín, nincs olyan részlet, amelyik megosztja a figyelmet.

Pálos Gergely operatőr /// Szép fények, reális fények

Reviczky Zsolt

HVG: A filmben egy hitét vesztett papnak az a rémálma, hogy mint Jézusnak, cipelnie kell a keresztet, mai közegben. Hogyhogy ez a jelenet egyáltalán nem álomszerű?

P. G.: A szörnyűséges dolgokat ábrázoló jeleneteknél arról beszélgettünk, hogy azok szép fényben történjenek meg, mintegy a rossz ellensúlyozásaképpen. A jelenet erősebb attól, ha minden valóságos helyszínen történik, reális fényben.

HVG: Mikor és hol játszódik a film, amely közép-európai retróhangulatot áraszt?

P. G.: Meghatározhatatlan a kor, mert modern elemek bukkannak fel a történetekben, de a visszafogott színek és a reménytelenség érzetét keltő helyszínek sokszor az 1960-as, 1970-es éveket idézik. Tág képeket látunk, bennük egész alakos figurákat, a kamera sohasem mozdul. Maga a háttér is sok mindent elárul a karakterekről, akik általában nem a siker, a boldogság mintapéldányai, sokkal inkább kiszolgáltatottak, meggyötörtek, mint a fagyban menetelő hadifoglyok, bűnbánók, mint a barátja bizalmát önhibájából elvesztett férfi, pechesek, mint az apuka, akinek sártengeren kell átvergődnie szakadó esőben, hogy elérjen a kislányával egy születésnapi buliba. A jelentéktelennek tűnő hétköznapi események és a történelmi pillanatok Roynál egyenrangúvá válnak. Ami a közép-európaiságot illeti: Royt érdekelte a szocializmus. A volt felesége anyai részről magyar származású, Roy is többször járt a Balatonnál, és eldicsekedett azzal, hogy néhány magyar szót is tud, például azt, hogy finom vagy sok munka.

HVG: Hol találták a kortalan helyszíneket?

P. G.: Mind műteremben épültek fel. A jelenetek alapja sokszor kép volt. Roynak van egy nagy festmény- meg fotógyűjteménye, sokszor onnan kivett egy-egy fényképet, és mondta, hogy valami hasonlóra gondolt. Az utcai jelenetek egy része életnagyságú, a háttérben lévő házak pedig kis makettek. Ezek felépítését nagy kutatómunka előzte meg. Kerestünk a valóságban hasonló helyszíneket, és azokat reprodukáltuk. A munka nagy részét ecsettel és csavarhúzóval kellett végezni.

A Történetek a végtelenségről előzetese:

HVG: Nem volna egyszerűbb az utcán forgatni?

P. G.: Nem, mert valós térben lehetetlen Andersson stílusában uralni a kép minden apró részletét. Ott folyamatosan változik a fény, és biztos, hogy át kellene festeni szinte mindent. Persze kevesen engedhetik meg maguknak azt a luxust, hogy mindvégig stúdióban vegyék fel a filmet. Roy erre szánta az életét. Stockholm belvárosában áll a háza, ő a harmadikon lakik. Alul van két műterem, az első és a második emeleten pedig irodák, díszletraktár, hangkeverő, asztalosműhely.

Kis csapat dolgozik nála együtt, nincs kitelepedés. A stáb így jobban hasonlított egy színházi társulatra, mint egy forgatócsoportra.

HVG: Andersson világa hasonlít az ön kedvenc filmjeiéhez?

P. G.: Azonosulok velük, mert szeretem a filmjeit. Még egyetemistakoromban mutatta meg egy ismerősöm a Csodálatos világ című rövidfilmjét, aztán megnéztem a Dalok a második emeletről-t, és amikor a Színművészeti vége felé szakmai gyakorlatra Erasmus-ösztöndíjat lehetett megpályázni, az ő stúdiójába kértem magam. Egy másik magyar operatőr, Borbás István is ott dolgozott, ő segített az eligazodásban. Később hírét vettem, hogy asszisztenst keresnek az operatőr mellé, és azonnal vettem egy repülőjegyet. Először három hétről volt szó, de maradtam az előző, az Egy galamb leült egy ágra című filmre, amit Borbás István kezdett forgatni, a második felét már én vettem fel, a mostaniban pedig egyedüli operatőr voltam.

Egy galamb leült egy ágra, hogy tűnődjön a létezésről előzetese:

HVG: Milyen a svéd filmezési munkamódszer?

P. G.: Magyarországon általában több ember dolgozik a stábban, mint egy átlagos svéd produkcióban. Ott rövidebbek a munkanapok, mint itt, viszont jobban előkészítik a munkát. A skandináv filmtervekkel több helyre lehet pályázni. Andersson elsődlegesen a Filmintézethez nyújtotta be az elképzelését, de nemzetközileg elismert rendezőként sok helyről, európai meg német alapoktól szedte össze a pénzt, és bizonyos forgalmazók is beszálltak. Az a fajta forgatás, amiről beszéltem, nagyon drága és hosszadalmas. A Történetek a végtelenségről munkálatai három évig tartottak.

HVG: Nemzetközi tapasztalattal, volt SZFE-s hallgatóként átfogóbban tudja értelmezni a régi egyetemén most történő eseményeket. Mit gondol ezekről?

P. G.: Azt hiszem, nem az egyetem megújításáról van szó, hanem az elpusztításáról. A mi osztályunk jó csapatot alkotott, és fantasztikus személyiségek vezették. A friss gondolkodású Enyedi Ildikó, aki bármikor hajlandó ma is találkozni velünk, ha segítségre van szükségünk. A másik a kiváló operatőr Máthé Tibor, akinek a film az élete, és nagyon sokat lehetett tanulni tőle.

Mundruczó: A Színművészeti új kuratóriuma kifejezi, ki a dudás a csárdában

A velencei filmfesztivál versenyprogramjába kapott meghívást a rendező külföldi sztárszereposztással készült első angol nyelvű filmje, a Pieces of a Woman, amely a Lengyelországban díjazott színházi rendezésének továbbgondolása. Mundruczó Kornél a HVG-nek adott interjúban beszél a külföldi és hazai filmes viszonyokról, valamint az SZFE körüli botrányról.

Nyilván nem volt minden rendben az egyetemen, mert csóró iskola volt, de a rendkívüli tanáregyéniségekkel ezt ellensúlyozták. A jó híre miatt sokan szerettek volna bekerülni, így a felvételiztetők óriási számú érdeklődő közül választhatták ki a legtehetségesebbeket. Ha most megváltozik az egyetem híre, vagy ez talán már meg is történt, nem fognak tolongani a jelentkezők. A helyeket a megcsappant számú érdeklődővel töltik majd meg, ami a színvonal romlásához vezető út kezdete.