Bár legitimációs jelentősége nincsen, hiszen már elfogadott jogszabályok által kezelt témakörökre kérdez rá, a kormány mégis úgy döntött, úgynevezett gyermekvédelmi népszavazást kezdeményez. Nem arról, hogy a gyermekotthonban élő gyerekek zsebpénzét 2006 után újra emeljék-e, vagy a számukra járó napi 838 forintos étkezési hozzájáruláson emeljenek-e, vagy hogy ön szerint se fordulhasson elő többé, hogy újszülött gyereket elszakítanak az anyjától a szegénysége miatt, vagy esetleg az elvált szülők gyerekeit érintő kényszerláthatás intézményéről. Nem.
A gyermekvédelminek nevezett népszavazás témái kizárólag a gyerekek nemiségével, szexualitásával kapcsolatosak és többségük Magyarországon legfeljebb hírből ismert kérdésekkel foglalkozik, hogy a kormánynak addig se a Pegasus-botránnyal, a Fudan-egyetemmel vagy az uniós kötelezettségszegési-eljárásokkal kelljen foglalkoznia.
A szerdán bejelentett országos népszavazás is jól mutatja, a kormány kénye-kedve szerint alakítja a jogszabályokat - mondta a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke. Kádár András Kristóf szerint ha más példa nem is lenne arra, hogy mi baj a jogállamisággal, elég végignézni a mai történetet.
Kérdés ugyanakkor, mennyire gyakori eset a szakemberek szerint, hogy Magyarországon kiskorúak nemváltó műtéten szeretnének átesni, vagy hogy az iskolában szülői hozzájárulás nélkül tartanak nekik szexuális irányultságokat bemutató foglalkozásokat?