A XIX. század végére megerősödött a polgári élet Magyarországon. A művészek száma megnövekedett. Ők jellemzően szabad foglalkozású polgárok lettek, sokféle felfogást képviseltek, szembeállította őket a kenyérharc, a kevés állami támogatásért, megrendelésért folyó küzdelem. Nagy többségük csak a nyomor és a kommercializálódás között választhatott. Megosztottak voltak és kiszolgáltatottak, egyre többen igényeltek olyan hatékonyabb, egységesebb érdekvédelmet, amilyen akkorra már más területeken megszerveződött.
A művészek társasági élete akkoriban sok kisebb, elszigetelt csoportban, asztaltársaságban zajlott, amelyek különböző kávéházakban, vendéglőkben fogtak helyet. Az Abbáziában, a Barossban, a Japánban, a Koronában, a New Yorkban, az EMKE-ben, a Clubban, a Nicolettiben, a Royalban stb. Amennyire nem voltak egymás szeme előtt, annyira szem előtt voltak a nyilvánosság számára. Vad belső viták idején és az ismert, népszerű művészek számára ez nem volt kellemes.

A New York kávéház 1900-ban /// Egymás közt
Fortepan / Budapest Főváros Levéltára / Klösz György fényképei
A Royal festő, szobrász törzsvendégeinek (Fadrusz János, Ligeti Miklós, Zala György, Tolnay Ákos stb.), a „royalistáknak” a körében vetődött fel, hogy kellene egy zárt klub, szalon, kaszinó, találkozó-, előadó, kiállítóhely, ahol mindenféle művészek otthon lehetnek, a különböző körök helyet kaphatnak, érintkezhetnek egymással, kiállításokat, rendezvényeket, mulatságokat, hangversenyeket, előadásokat rendezhetnek, akár a nyilvánosság, akár csak egymás számára, és ahol szakmai dolgokat is megvitathatnának, érdekvédelmi lépéseiket egyeztethetnék.