Ferenc pápa történelmi látogatáson kereste a vallási békét Irakban

4 perc

2021.03.11. 13:00

Ferenc pápa iraki útja biztatást ad a térségben megmaradt keresztény közösségeknek. De arra is emlékezteti őket, hogy a puszta létükért küzdenek.

Észak-Irak meredek, sziklás hegyei közé ékelődve bújik meg az alapítójáról elnevezett Rabban Hormizd-monostor. A VII. században épített rendház tanúja volt a kereszténység viharos történelmének Mezopotámia e távoli szegletében. Mongol, perzsa, arab, kurd és oszmán hódítók fosztogatták és foglalták el a környező vidéket vagy magát a monostort, illetve a közeli Ali-Kós városát. De a helyi káld keresztény közösség túlélt minden vérzivatart, ahogy a legutóbbi fenyegetést, az Iszlám Állam (IS) támadását is. A dzsihádista szervezet 2014 és 2017 között bekebelezte Irak egyharmadát, és az Ali-Kóstól délre lévő falvak egész sorát, valamint a 32 kilométerre lévő Moszul városát is. De a Törökország, Szíria és Irán határához közeli Ali-Kós, valamint a monostor megúszta az IS uralmát, és befogadta a környező településekről érkező menekülteket.

A káld katolikus közösség kitartásának méltó elismeréseként is felfogható, hogy Ferenc pápa négy napra Irakba látogatott.

Katolikus egyházfő először utazott az 1932-ben létrejött Irakba,

amely 95 százalékban muszlim ország ugyan, de egyben a világ egyik legrégebbi keresztény közösségének az otthona is.