Diplomáciai offenzívával szorítanák sarokba a törököket a földgázra is hajtó görögök

Regionális hatalombróker – nemrég még aligha használták elemzők ezt a kifejezést, ha Görögországról volt szó, hiszen az ország csak 2018 nyarára lett túl évtizedes gazdasági katasztrófáján, európai uniós mentőakciók segítségével. A 2019 júliusában hatalomra került Kiriakosz Micotakisz kormányát viszont már nem terhelte a válságkezelés, és az adósságtörlesztés megkezdéséig tartó kegyelmi időszakban külpolitikai erősítésre fordíthatta energiáit. Az utóbbi egy–másfél évben lendületet nyerő manőverek fő helyszíne a Földközi-tenger keleti medencéje, amely sohasem számított könnyű terepnek, mivel olyan országok övezik, mint Líbia, Egyiptom, Izrael, ott van a megosztott Ciprus, és az egészre ránehezedik Törökország. Márpedig elemzők szerint Görögország a régión is túlnyúló diplomáciai offenzívával elsősorban ősi riválisával szemben keresett szövetségeseket, miután

ma már szinte minden kérdésben az ellentétes oldalon állnak,

a migrációtól a földgázkitermelésig.

Hova vezethet a közös uniós hitelfelvétel?

Ezt hangsúlyozta Athénban Spanyolország és Görögország miniszterelnöke. A két állam a 750 milliárd eurós válságkezelő alap fő kedvezményezettjei közé tartozik.

A két ország az ezredfordulón még tárgyalásokon kezdte tisztázni vitás kérdéseit, a 12 évig döcögő sorozat az után szakadt meg 2016-ban, hogy az erős emberként fellépő Tayyip Erdogan török államfő megkérdőjelezte az országa mai határait rögzítő 1923-as lausanne-i szerződést. Ezt követően 2017-ben Törökország a hivatalos magyarázat szerint szeizmikus kutatásra, illetve ásványkincskeresésre küldött hajókat – katonai kísérettel – általa el nem ismert fennhatóságú tengeri területekre. 2019 novemberében pedig Ankara egy görög felségvizeket is érintő határmegállapodást írt alá az általa támogatott líbiai kormánnyal, majd ott is megjelentek a „kutatóhajók”. (Törökország nem csatlakozott az ENSZ 1994-ben aláírt tengerjogi egyezményéhez, az UNCLOS-hoz.)