Éppen megvalósul Erdogan török elnök őrült terve, katasztrófa lehet a vége

5 perc

2021.07.13. 12:00

Kezdetét vette a Boszporusszal párhuzamos Isztambul-csatorna megvalósítása. A vitatott megaprojekt rendkívüli módon átalakítja a környezetet, aminek beláthatatlan következményei lehetnek.

Nem egy szökőkút felavatására gyűltünk egybe – mondta büszkén a megjelent tömeg előtt Tayyip Erdogan török elnök, aki a minap egy híd alapkőletételével elindította az Isztambul-csatorna építését, melyet egykor a saját „őrült tervének” nevezett. Ha megvalósul az álma, akkor hat év múlva elkészül a hivatalosan közel 13 – szakértők szerint azonban inkább 15–20 – milliárd dollárba kerülő csatorna. Az Isztambultól nyugatra, a Boszporusz-szorossal párhuzamosan a Fekete-tengert a Márvány-tengerrel összekötő, 45 kilométer hosszú, 21 méter mély és legalább 275 méter széles vízi út gyakorlatilag szigetté változtatja a megapolisz nyugati részét, de a tervek szerint összesen hat híd szeli majd át a csatornát.

A török kormány azzal magyarázza a projekt létjogosultságát, hogy a Boszporuszon elviselhetetlenül nagy lett a forgalom, akár heteket kell várni az átkeléssel, gyakoriak a balesetek. Évente már 43 ezer hajó – köztük olajtankerek, konténerszállítók – haladnak át a természetes tengerszoroson, holott 25 ezer lenne a biztonságos. Ráadásul a kormány becslése szerint 2050-re a hajók száma 78 ezerre nő. Az elképzelés szerint az új csatornán lesz átkelési díj – a Boszporuszon való áthaladás ingyenes –, de a hajózási költségek csökkenése miatt megéri majd azt kifizetni.