A világ egyre nagyobb erdőtüzeit a felmelegedés mellett emberi hibák is okozzák

5 perc

2021.08.20. 14:00

Keresik a megoldásokat a tragédiák megelőzésére, illetve a pusztítás enyhítésére, de a szakértők vitatkoznak, az országok vezetői és az emberek pedig sokszor elhanyagolják a felkészülést a védekezésre.

A világ leghidegebb városaként ismert Jakutszkban télen könnyen lefagyhat az ember orra, a szibériai település most azonban a közelben égő erdők füstjétől szenved. Az ottani tüzek kiterjedése már a múlt hónap végén meghaladta az 50 ezer négyzetkilométert, sőt a Greenpeace szerint azóta már a 160 ezret is, ami majdnem két magyarországnyi terület.

A szibériai tűz nagyobb, mint az összes többi – így a dél-európai, a törökországi és az észak-amerikai – együttvéve. De az USA nyugati részén pusztító lángokat egy hónap után sem sikerült megfékezni, a Dixie nevű kaliforniai tűz az eddigi legnagyobb az állam történetében. A Földközi-tenger térségében paradicsomi turistahelyek váltak pokollá, Törökországban már az eddigi legnagyobb tűzvészről beszélnek. Görögország második legnagyobb szigetének, Éviának a felén vált hamuvá a növényzet.

„Itt mindennek legalább kétszer el kell pusztulnia" - helyszíni riport a görögországi tűzvészekről

Átgondolatlan ökopolitika és elhibázott katasztrófaelhárítás súlyosbította az Évia szigetén pusztító tüzek okozta kárt. A nyári tűzvész a bevezető, dominóként követhetik egymást a súlyos természeti csapások Görögországban.