Orbán Viktor sem maradhatott ki a régi és mai diktátorreceptek tudományos összevetéséből
A XXI. századi autokraták szégyentelenül újrahasznosítják a XX. századi diktátorelődök uralmi receptjeit. Ruth Ben-Ghiat amerikai történész A hatalom megszállottjai című könyve jó néhány megállapításától a magyar olvasónak is heuréka-élménye támad.
- „Mivel a választásokat nem törölhetik el, a diktátorok minden korábbinál nagyobb mértékben kénytelenek bevetni az információk manipulálásának eszközét.”
- „Az egész nemzetet áldozatnak állítják be, azt ismételgetve, hogy idegen hatalmak miként alázták meg az ő népüket, amelynek majd ők lesznek a megmentői.”
- „Egy tekintélyelvű uralomban az átfogó változtatásokhoz egy végső elv szolgál alapul: a vezetőnek azon állítása, hogy ő nem csupán képviseli a nemzetet, mint a demokratikus államfők, hanem megtestesíti azt.”
Nem, ezeket a mondatokat nem a magyar politikai közállapotok speciális jellemzőiként írta le a New York-i Egyetem történészprofesszora. A hatalom megszállottjai című könyvében Ruth Ben-Ghiat általános diktátor-természetrajzot készített a XXI. század – ahogy ő nevezi őket – erősembereiről, szemléletesen megmutatva, miként alkalmazzák a mai autokraták a XX. századi „klasszikusok” módszereit. A főszereplők: a múltból Mussolini, Hitler, Franco, a chilei Pinochet, a zaire-i (ma Kongói Demokratikus Köztársaság) Mobutu, a líbiai Kadhafi, kortársaink közül pedig az olasz Berlusconi, az orosz Putyin, a török Erdogan és az amerikai Trump. A magyar miniszterelnökről csak mellékszereplőként esik szó, a könyvben sorra vett erősember-jellemzők azonban azt sugallják: többet érdemelne.