Háború Ukrajnában
Több mint három éve tart már az orosz-ukrán háború. A frontvonalak mára lényegében befagytak, a konfliktus mégis eszkalálódni látszik, ahogy a háborús felek igyekszenek minél több szövetségest és fegyvert szerezni, illetve több országot bevonni a konfliktusba. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.
„A kivétel sokkal érdekesebb, mint a szabály.
A szabály nem igazol semmit, a kivétel viszont mindent igazol. A kivételben ott a valóság ereje, amely áttöri a megkérgesedett, nehézkessé vált struktúrákat” – fogalmaz Carl Schmitt Politikai teológia című művében, melyben a német jog- és politikatudós bemutatta azt, miért tartja a kivételes állapotokat a politika egyik legfőbb fundamentumának.
Schmitt megítélése a Harmadik Birodalom idején végzett tevékenysége miatt a mai napig ellentmondásos, azonban még kritikusai is elismerik intellektuális teljesítményét, egyesek pedig a 20. század legjelentősebb teoretikusai közé sorolják őt. Schmitt sajátos perspektívából értelmezi azt, hogy mi a politika és mit jelent a politikai, melynek lényege nem racionális érveléssel, hanem szóképekkel, hasonlatokkal és intuícióval ragadható meg. Carl Schmitt politikaelméleteiből mélyreható ismeretek szerezhetőek a hatalom természetéről: aki megérti és elsajátítja egyedi politikai gondolkodásmódját, az előtt új távlatok nyílnak meg a hatalomtechnika és a gyakorlati politizálás szempontjából.
Látható ellenség kell, hirdette az illiberalizmus prófétája, akivel Orbánt is hírbe hozták
Amikor Carl Schmitt kidolgozta a liberalizmust elvető, a világot kizárólag barátra és ellenségre osztó, erős központi hatalmat szorgalmazó államelméleti téziseit, a német jogtudósnak még semmi köze sem volt a nácikhoz. Később azonban Hitlert is dicsőítette, és öröksége máig vitatott.
Az orbáni hatalomtechnikát, a kiépülő NER hatalmi gépezetének működését 2010 után egyre jobban meghatározta Carl Schmitt politikai szemlélete, melynek az az egyik alaptézise, hogy a politika és más területek között nem létezik előre meghatározott határvonal. A politikai küzdelmekben a politika határa maga is a harc tárgya, a határokat átlépve pedig egyre totálisabbá lehet tenni a politikai hatalmat.
