Hasbeszélő: A bohém burzsoázia diszkrét bája Budán
4 perc
2022.08.19. 17:30
Jártunkban-keltünkben megéhezünk, megszomjazunk, megállunk „kispiszkostól” a fine diningig. Nosztalgiázunk és felfedezünk, megyünk az emlékeink után, rábízzuk magunkat a véletlenre, vagy éppen nagyon is tudatosan keresünk valami újat. Aztán elmeséljük, mondjuk a magunkét. A vendégét – mert mi vagyunk a mindenkori vendég. Felbukkanásunk bárhol várható. Most éppen a Marczibányi téren, a Bobóban jártunk.
„Budán lakni világnézet” – ez Márai Sándor emblematikus állítása, melyet az író legfőképp szűkebb pátriájára, a Várra, a Krisztinavárosra, és a Vízivárosra értette. Egyébként tette mindezt a múlt század közepén, már az emigrációból visszatekintve. Valahányszor elsétáltunk a Marczibányi tér tetején trónoló Haris Park kerítése előtt, csak pillantást vetve a gyönyörű kertre, a hátrébb magasodó 19. századi, eredetileg a budai „czélos társaságnak” 1881-ben lövőházként átadott épület homlokzatára, újra és újra ez jutott eszünkbe.
Valahogy azt lehet érezni, hogy ott túl a rácson valóban egy más világ van. Valami, ami ismét egy Márai-idézetet hív elő: „Az életnek van igaza, amely új formákat épít emberekből és kövekből”. S kifejti, a régi kövek nem csak arra jók, hogy lebontsunk valamit, anyagukból építeni is lehet a tapintat és az ízlés fegyelmével.
Valami ilyen történt itt, amikor hosszú évek csatározása után az ingatlan az ismert vendéglátós Haris család birtokába került, és 2019 tavaszán megnyílt a Bobo étterem (a házban pedig kápolna, bálterem, külön szalonok, és bár). És akkor itt jönne a közismert sajtófordulat, miszerint a hely „a budai társasági élet legújabb központja lett”. A helyzet az, hogy jártunk itt párszor az elmúlt években, de nem éppen önszántunkból, hanem jeles alkalmakhoz kötődő meghívásokra (koncert, céges fogadás, esküvői vacsora), amelyek közönsége azért nem teljesen budai társaság volt.