Nagy Iván László: Maradhat-e szótlan egy férfi az abortuszvitában?
Fontos szerepük van a férfiaknak az abortuszvitában, de nem az, hogy beleszóljanak a nők legintimebb egyéni döntésébe, hanem az, hogy ne tartsanak fenn olyan társadalmat, amely koncként dobja be a politikai színtérre a női jogokat. A feladat alól egyikünk sem vonhatja ki magát. Vélemény.
A kormány a gazdasági válság és a kétségbeesett uniós tanácskozások közepén folytatta azt, amit 2021-ben a homofób törvényével elkezdett, és figyelemelterelésként ismét házon belül talált magának célpontot. A menekültek, Soros György, a civil szervezetek után idővel elkezdtek kísérletezni a gyöngyöspatai romák démonizálásával, aztán a Covid után ráfordultak a homofóbiára, amely azóta is szépen gyümölcsözik.
Most éppen azt a szerepet szánták a népnek, hogy veszekedjenek az abortuszon, a legintimebb és legnehezebb döntések egyikén. Tágabb értelemben persze beleillik ez is a korábbi sémába: igaz magyarok kontra migránsok, igaz magyarok kontra buzik, igaz magyarok kontra gyerekgyilkosok – most utóbbit harsogják a pokémonok, akik Orbán Viktor zsebéből kiugranak, és korlátozott szókincsükkel csak ugyanazt tudják mondani.
De a vita tágabban is értelmezhető: hagyjuk-e, hogy az egyén meghozzon döntéseket a saját testéről, vagy normákat határozunk meg, elvárva, hogy a törvényhozók értékrendjét mindenki magáévá tegye? Annak, aki szította, mindegy is: egy csepp tintába került csupán Pintér Sándor tollából.
Az abortuszvitában gyakran hangzik el, hogy tulajdonképpen milyen alapon szólnak bele férfiak a női testtel kapcsolatos kérdésekbe. Az érv egy bizonyos szintig megállja a helyét, bár sokkal inkább szól annak az abszurd helyzetnek, hogy itthon egy férfi miniszter egy tollvonással hozhat döntést, és nemhogy a társadalommal, de még a (nők terén szintén drámaian alulreprezentált) országgyűléssel sem kell egyeztetnie hozzá. Tudjuk, hogy a kormányon felesleges számonkérni az észszerűséget, amikor pont az a cél minden ehhez hasonló lépéssel, hogy zsigeri ösztönöket hozzon a felszínre, de nem várható el a nőktől, hogy csendben maradjanak.
S mi több a férfiaktól sem. Sem akkor, ha ők maguk védelmezik a nők jogait és ezért nem veszik magukra a kritikát, sem akkor, ha csak a kérésnek megfelelően nem szólnak bele. A férfiaknak igenis fontos szerepük; felelősségük van az abortuszvitában. Csak nem úgy, ahogy azt a politikusaink gondolják.
Nem várhatjuk el a férfiaktól, hogy ne legyen véleményük, azt viszont igen, hogy ne mások kárára szülessen. A probléma nem az, hogy vannak férfiak, akik szerint az abortusz morálisan helytelen, hanem az, amikor ennek éktelen szexizmussal adnak hangot. A Magyar Nemzeten az abortuszra kényszerült nőkkel kapcsolatban az alábbi szavakat használták: „édesanya” (így, idézőjelben), halálkultusz, lelki nyavalya, beszűkült tudatállapot, miértnemadjaörökbe. Tibi Atya Facebook-oldalán arról jelent meg hosszú értekezés, hogy őt elhallgattatják „a felnyírt hajú Karenek és obligát cuckjaik” – leegyszerűsítve a lesajnált feminista nők és a feminista, így másodrendű férfiak. A példák sorát nem érdemes folytatni.
A magyarországi nőknek ezen a héten nemcsak azzal kellett megküzdeniük, hogy egy törvény még tragikusabbá teszi az egyik legfájdalmasabb döntést, amit valaki meghozhat (aki nem hiszi, olvasson bele kollégám cikkébe), hanem azzal is, hogy a sokaság tapsol a tragédiájuknak. Tibi atyának 1,2 millió, a Magyar Nemzet szellemi gazdáinak 3 millió. Ezekhez pedig nem azt kell hozzáfűzni, hogy „de én nem írtam ilyet” – sokkal inkább feltenni a kérdést, hogy miért élünk egy olyan társadalomban, ahol ennek még helye van?
Itt jön képbe az, hogy mi is az igazi szerepe a férfiaknak:
felelősséget vállalni azért, ahogy férfitársaik viselkednek. És elmenni a falig azért, hogy ennek senki ne legyen az áldozata. Most sem, a jövőben pedig pláne nem.
Kísértetiesen hasonlít a mostani helyzet ahhoz, ahogy a férfitársadalom viszonyult a #MeToo-hoz: a saját kezeit mosva, a közös felelősséget hárítva, egyúttal a mozgalom súlyából elvéve. Nyilvánvalóan nem minden férfi zsákmányol ki másokat, de akkor sem az volt az elvárás felénk, hogy ne zaklassunk nőket – még egyszer, ez az alapvetés. Hanem az, hogy azonnal szóljunk rá a haverra, aki rácsap egy lány fenekére a buliban, hogy ez nem oké. Hogy ne engedjük, hogy az asztaltársaságban a viccek arról szóljanak, hogy a nők tárgyak, akiket használunk és eldobunk, akikkel bármit megtehetünk.
És ha egyszer fiunk születik: adjunk meg neki minden tanítást ahhoz, hogy ő sose legyen a probléma része. Ameddig ezt nem tesszük meg, addig viszont mind a probléma részei maradunk.
Ugyanez a feladata a férfiaknak az abortuszvita idején is, és a magyar társadalomban nap mint nap. Egy olyan országban élünk, ahol macsópolitika van. A férfi erős és megvédi, ami az övé: a házát, a hazáját, a feleségét, a gyerekét. Gyakorlatilag egy életre kelt barlangrajz, aki vadászik, fürkészik és portyázik, focit néz és sört iszik, és ha bárki megkérdőjelezi a hitét, nem vitatja meg a kérdést, hanem bekeményít és üt, ha kell, fizikailag is. A nők szerepe innentől csak másodlagos lehet: aki megszüli a gyereket, aki a családot neveli, aki nem állhat ki a saját értékeiért. Aki a férfié. És ebbe a sormintába tökéletesen illeszkedik az is, hogy nesze nektek, marakodjatok a női jogokon. Addig sem fáztok annyira.
Amikor egy ország vezetése öncélúan zülleszti a társadalmi elvárásokat, nekünk kell visszaemelni azokat a helyükre. Jelen helyzetben nekünk, férfiaknak kell segítenünk egymásnak, hogy nagyobbak lehessünk önmagunknál. Hogy megszabaduljunk a toxikus maszkulinitástól, hogy ne mások kárára érezzük magunkat valakinek. Hogy ne attól legyünk erősek, hogy ütünk, hanem attól, hogy támaszkodni lehet ránk. De ha nagyon önzőek akarunk lenni, a saját PR-unkért is, hogy ne egy homogén, nőgyűlölő massza legyen a férfitársadalom kívülről nézve, mert a világ hajlamos a hangos kisebbséggel azonosítani egy csendes többséget.
Ezért viszont fel kell emelnünk a hangunkat nekünk is. Az abortusszal kapcsolatban közvetlenül nem biztos, de abban a közegben, ahol ez a vita zajlik cinkos, aki szótlan.
Tüntetés lesz az abortuszrendelet módosítása ellen
Politikai lufinak használja, de a nőknek üzen a kormány az abortusz szabályainak történelmi módosításával. A Belügyminisztérium rendelete ráadásul nem is egyértelmű: a kormányoldal azt állítja, hogy szeptember 15-étől kötelező lesz meghallgatni a magzat szívhangját terhességmegszakítás előtt, a rendelet szövegében azonban ilyen előírás konkrétan nem szerepel.