Már a hipersportkocsi kategóriából is kilógnak a leggyorsabb villanyautószörnyek

Szinte őrületbe hajló, amire a legújabb, illetve még csak bejelentett sportkocsik képesek. A villanyosítás új távlatokat nyitott a sebességhajszolásban is.

  • hvg360 hvg360
Már a hipersportkocsi kategóriából is kilógnak a leggyorsabb villanyautószörnyek

Kategóriateremtő – így szokás nevezni az autóiparban és a szaksajtójában a különösen jól eltalált, népszerű, nagy hatású, azaz másolásra érdemes négykerekűeket. Mondták már a ferde hátú Volkswagen Golftól kezdve a nagycsaládok igáslovának számító Renault Espace-on át a Nissan Qashqai crossoverig számos modellre. A csak igazi autóőrülteket, netán -gyűjtőket lázba hozó hipersportkocsi-szegmens első fecskéjének az 1992-ben piacra került McLaren F1-et vagy a 2005-ben debütált Bugatti Veyront szokás tekinteni, attól függően, hogy éppen melyik szakértőt kérdezi az ember.

Mindenesetre ez alapján már viszonylag jól körülírható, hogy miféle járgányok tartoznak ide: elsősorban persze borzasztóan gyorsak és műszakilag a csúcson vannak, valamint rettenetesen drágák, illetve ritkák, mint a fehér holló. De ha már a sport- és szupersport-kategórián keresztül eljutottunk egészen a hiper- előtagig, akkor vajon milyen jelzővel lehetne illetni azokat a szörnyetegeket, amelyek mellett még az utóbbiak teljesítménye is eltörpül?

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.