A Himnusz nemzetegyesítő kultikus szerepéhez Petőfi is kellett
Nemzeti ima, védőbeszéd, varázsige: a 200 éves Hymnus, amelyből himnusz és Himnusz vált. Csodálatosképp, ámbár nem egy csapásra.
„Kölcsén és Csekén igen-igen keveset dolgoztam, de dalaim alakja akkor fejlett ki. Reggeltől más hajnalig szobámban járkáltam (volt egész év, hogy az udvarról nem mentem ki), s ha sötét képeim engedték, a paraszt dal tónját találgatám. Nehezebb tanulmányom egész életemben nem vala.”
Így emlékezett vissza az 1818 és 1823 közötti éveire Kölcsey Ferenc abban az önéletrajzi áttekintést nyújtó levelében, amelyet testi-lelki jóbarátjának, Szemere Pálnak írt 1833-ban a pozsonyi országgyűlésről. Bár más verseket és egyéb írói munkákat említ a levél, arról nem ejtett szót a költő, hogy épp ott, Szatmárcsekén („ezen nyomorult falu”) és e keveset termő alkotói periódusban,
a kézirat szerzői datálása szerint egész pontosan 1823. január 23-án készült el a Hymnus.
A vers, amelyet már gyermekkorunkban mind megtanulunk, aztán együtt énekelünk és szent szöveg gyanánt tisztelünk – még ha félreértjük is egyik-másik sokat idézett fordulatát.