„Egykor aranybánya volt ez a hely, ma már csak nosztalgiából maradok" – az utolsó kereskedők a Rákóczi úton
Itt volt az első közlekedési lámpa, az első aluljáró, az első éjjel-nappali csemegebolt, mára gyakorlatilag Budapest első olyan kereskedelmi útvonala, ahol megszűnhet a hagyományos kiskereskedelem. Az évtizedek óta pusztuló úton azonban még mindig akadnak olyan boltosok, akik a csökkenő forgalom ellenére is kitartanak. Miért maradtak, milyen jövőt tartogat számukra a környék, és ami a legfontosabb: mit lehet kezdeni egy hatsávos „autópályával" a város közepén, hogy visszatérjen rá az élet?
„A legfőbb eredmény, hogy a Rákóczi út egy-egy újabb forgalmi sávval szélesedett, és ez bizony nagy áldás. Éppen olyan nagy vívmány, mint az út két szélén húzódó, autóbuszoknak fenntartott sáv” – búcsúztatta 1972. december 31-én a Rákóczi úti villamost a Népszabadság.
A cikk megjelenése óta fél évszázad telt el, de ma már valószínűleg kevesen neveznék vívmánynak egy hatsávos „autópálya" létesítését Budapest belvárosában. Az, hogy ez milyen hatással volt a Rákóczi útra, valószínűleg nem kell bemutatnunk: a környéket hosszú évek óta bezárt és bedeszkázott üzletek, omladozó házak, néha szinte elviselhetetlen levegő- és zajszennyezés jellemzi. A pusztulás talán a Blaha Lujza tér és a Keleti pályaudvar közötti szakaszon a legszembetűnőbb, ahol a nemrég újra bezárt Hauer cukrászda állt.
Nem korzó, nem liget
Naivitás lenne persze azt állítani, hogy a Dunától a Keleti pályaudvarig húzódó útvonal – melynek Astoriától kezdődő szakaszát teszi ki a Rákóczi út – bármikor is az Andrássy úthoz hasonló, korzós-ligetes sétány lett volna, hiszen itt mindig is a közlekedés és a bevásárlás játszotta a főszerepet.