Budapesti fura szerzetek: Róbert bácsi, akit a főváros jótevőjének tartottak, de mindenkit átvert

11 perc

2023.06.30. 17:45

A ’20-as évek Budapestjén mindennapos látvány volt az ingyenkonyháján élelmet osztó, a sorban a politizálást nem tűrő, de amúgy víg kedélyű öreg, a maga oroszos kucsmájában és testes termetével. Szegények gyámolítójának tartották, kilenc helyen is működtetett ingyenes népkonyhát a főváros éhezőinek, még a kormányzóné őfőméltósága is rendszeres támogatói közé tartozott. Aztán egy nap lebukott, mert kiderült róla, hogy a támogatások nagy részéből nem élelmet vásárolt, hanem uzsorakölcsönt adott, amiből szépen meg is tollasodott.

„Nem vagyok én Róbert bácsi” – mondogatta még a szüleink generációja is dühösen, amikor azt várták tőlük, hogy ingyen adjanak oda valakinek valamit. Feinsilber Róbert neve fogalommá vált az 1920-as évek Budapestjén, amikor a közhiedelem szerint átvállalta a városvezetéstől a népkonyhák működtetését abban a korban, amikor napi rendszerességgel 60 ezer éhező ember tolongott a fővárosi ételosztásokon.

Budapesti fura szerzetek
A hvg360 sorozatában olyan embereket kerestünk, akik valamilyen módon kilógtak a maguk korszakának normái közül. Korhelyek, krakélerek, hazárdőrök, csodabogarak, lesz köztük nagyszívű svindler, gépészmérnökből lett slágergyáros, rabszolgából lett honvéd, a magyar kaméliás hölgy, a fogház kulcsát részegen elhagyó államfogoly, de bizonyos szempontból köztük a helye Deák Ferencnek is, aki egészen egyedi módon fektette be az örökségét. Az eddig megjelent cikkeket ide kattintva olvashatja el.

A XIX. század második felétől szépen lassan metropolisszá váló Budapestnek ugyanis a nagyvárosi lét árnyoldalaival is szembesülnie kellett. A prostitúció elharapózása mellett ugyanilyen kellemetlen, de legalább ennyire látványos tünet volt a nyomorgó tömegek megjelenése. A korszakban a betegbiztosítás, az öregségi nyugdíj nem járt mindenkinek, fokozatosan vezették azt be, és rendszerint szakmánként, illetve iparáganként született róla döntés.

A gazdasági fellendülés következtében a szinte kizárólagosan agrárországként működő Magyarország az iparosodás útjára lépett, ezért a dualizmus idején elsősorban az ipari munkásság, valamint az állami dolgozók biztosítását igyekeztek kodifikálni, ám a lakosság többségét kitevő mezőgazdasági dolgozók és a nagyvárosokban szép számmal előforduló cselédek nyugdíj és betegségbiztosítására 1938-ig várni kellett.

    Kis fővárosi közétkeztetéstörténet

Ennek tükrében már annyira nem meglepő, hogy az 1860-as évektől kezdve problémát jelentett a nyomorgó tömegek ellátása. Ezt kezdetben különféle karitatív szervezetek, illetve az egyházak vállalták magukra, és később kisebb mértékben a főváros is beszállt a finanszírozásába. Ennek eredményeképpen jöhettek létre a rendszeresen működő népkonyhák, 1875-re már több ilyen is működött Budapesten, sőt ugyanezen év januárjában egy józsefvárosi intézményben látogatást tett Ferenc József király is. 1906-ra pedig már naponta 3000 ember étkezhetett ingyenesen a budapesti népkonyhákon.