„Köszönetet mondok mindazoknak, akik annyi éven át próbálták megnehezíteni az életemet. Nélkülük nem lennék itt.”

Az 1970-es évek közepe – Karikó Katalin DNS-t csomagol zsírburokba és így viszi be emlőssejtekbe. Visszatekintve ez azért érdekes, mert valamennyire hasonlít a Nobel-díjas felfedezés eredményéhez. A Karikó Katalin és Drew Weissman kutatásainak is köszönhető védőoltás is körülbelül így működik: lipidbuborékba zárt mRNS-t (hírvivő ribonukleinsavat) juttat az emberi szervezetbe. A szóban forgó kísérlet a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban zajlott, ahol Karikó Katalin már egyetemistaként is tevékenykedett, majd a diploma után ott indult a pályája. A lipidlaboratóriumban Duda Ernő és Kondorosi Éva irányításával dolgozott. Az ő támogatásukra szeretettel emlékezett vissza, amikor tavaly decemberben, a Semmelweis Budapest Award nevű díj átvételekor a pályájáról beszélt. Az említett kísérletet így értékelte:

„Világszínvonalú kutatás volt, az egész életemre kihatott, amikor már Amerikában dolgoztam, akkor is visszagondoltam rá.”

1978 – Megszerzi a diplomáját, és hozzálát a PhD-dolgozatához (1982-ben doktorál), ehhez a Tomasz Jenő vezette szegedi laboratóriumba megy. Ihletet merítve egy előző évi brit felfedezésből is – amely szerint az RNS-molekulának vírusellenes hatása lehet – RNS (de még nem mRNS) mesterséges előállításával foglalkozik.

1985 – E munka közben bajok támadnak a laboratórium finanszírozásával, létszámleépítés következik, Karikó Katalint elbocsátják. Munkát keres az Egyesült Államokban, és miután a Temple Egyetem állást ajánl, férjével és lányával kivándorol.

Karikó Katalin: Vakcinát fejleszteni elsősorban morális kötelezettség

Még a Vasfüggöny idején, 1985-ben került az Egyesült Államokba biokémikus kutatóként, több mint 20 éve fedezte fel kutatótársával az mRNS jelentőségét, melyre most a koronavírus elleni vakcinafejlesztések jó része épül. A 2023-as orvosi és élettudományi Nobel-díjat másodmagával, a vakcina fejlesztésében részt vevő kollégájával, Drew Weissmannal elnyerő tudóssal 2020.