A svéd hadsereg jobban hiányozna a NATO-nak, mint a magyar

Svédország az orosz agresszió következtében több mint 200 éve őrzött fegyveres semlegességét hátrahagyva döntött a NATO-csatlakozás mellett. Amit a XIX. századi Európa hatalmi egyensúlyi rendszerének véget nem érő konfliktusai, két világháború és a bipoláris szembenállás sem tudott megingatni, azt Vlagyimir Putyinnak néhány hónap alatt sikerült átírnia.

Ám a leszámolás a történelmi múlttal Stockholm számára sem bizonyul könnyű feladatnak, mert Orbán Viktor megmakacsolta magát, és a török ratifikáció után Magyarország egyedüliként akadályozza a skandináv állam felvételét a katonai szövetségbe.

Ankara a terroristának titulált kurdok támogatásának felfüggesztését és modern vadászgépeket kért a támogatásáért cserébe. Előbbit Svédország teljesítette, Washington pedig a ratifikáció után néhány órával 40 darab új F16-os vadászbombázó exportját hagyta jóvá 23 milliárd dollár értékben. Ankara követelései nagy fejfájást okoztak a Nyugatnak, de teljesíthetőnek bizonyultak a végső soron egyértelmű kívánságlista miatt.

A magyar álláspont ezzel szemben két irányelvet fogalmazott meg: „Nem mi leszünk az utolsók, akik ratifikálják Svédország csatlakozását”, és „nem támogatjuk, amíg a két ország között fennálló vitás pontok nem teljesülnek”. Az önellentmondásból az lett, ami várható volt.

Orbánt a haszon érdekli, az sem zavarja, hogy egyedül maradt a NATO-csatlakozás blokkolásában

Az egyhangúságot követelő döntésekben találta meg Orbán Viktor a lehetőséget, hogy a többség hangjával ellentétes álláspontjának érvényt szerezzen. Ukrajna kapcsán maximális haszonra játszik. Nem látszik azonban, mit érhetne el a NATO-bővítés blokkolásával.