Milyen szép is egy politikus élete, amikor véget ér a válság! Lehet újra büszkélkedni a csökkenő inflációval, a javuló munkanélküliségi adatokkal, nekiállni az osztogatásnak, ami már nagyon hiányzott, könnyíteni az adóterheken vagy épp figyelni, ahogy a jegybank csökkenti a kamatokat – aztán az ember egy kicsit nem figyel oda, és újra vissza is tért a válság.
Ijesztő példákkal tele van a gazdaságtörténet, milyen az, amikor egy krízist azért követ még egy utórezgés, mert túl gyorsan próbáltak visszatérni a válság előtti politikához. Ez még olyan döntéshozók székét is megrengette, akik amúgy tényleg értettek a válságkezeléshez, és
nekünk, magyaroknak is nagy rutinunk van már abban, hogyan csináljunk egy válságból még egyet.
Sőt, valami hasonlóról szól a Magyar Nemzeti Bank és a kormányunk most is tartó vitájának egyik fő szála. Mert ugyan nagyon izgalmas az, hogy Nagy Márton és Matolcsy György személyesen utálják-e egymást és hogy ki fúr kit, de ha az összes ilyen részletet lefejtjük, még mindig ott marad az a kérdés: mikor és hogyan lehet úgy elengedni egy válságkezelést, hogy rögtön vissza ne essünk a következő krízisbe?
Amikor Roosevelt ráküldte az FBI-t a nagy cégekre
Azt mindenki tudja, hogy 1929 és 1933 között volt a XX. század legnagyobb világgazdasági válsága – azt már kevesebben, hogy amint sikerült kilábalni ebből, 1937-1938-ban az Egyesült Államok újra recesszióba zuhant. És ennek nagyon nagy részben egyszerűen annyi volt az oka, hogy azt hitték az ország vezetői, már túl is vannak minden bajon.
