A „megérint” szónak kettős jelentése van: egyrészt fizikai kontaktust, másrészt lelki rezdülést értünk rajta, nem véletlenül. Nincsenek pusztán ilyen vagy olyan folyamatok, test és lélek elválaszthatatlanul össze van huzalozva. Már- már közhely, hogy valamennyi későbbi kötődésünk a korai újszülött–gondozó kapcsolatra épül. Az e korban bevésődött élmények irányítják felnőttkori viselkedésünket, elvárásainkat, ami nem jelenti azt, hogy nem korrigálhatók, de mindenképpen meghatározók. E korai tapasztalatok közül az egyik legfontosabb szerep épp az érintésnek jut. Hogy kinek mennyi elég az érintésből, a simogatásból, milyen közel engedi magához a másikat, nagyon egyéni, de élethelyzettől és kognitív kiértékeléstől is függ. Hajdú Judit családterapeuta arra hívja fel a figyelmet, hogy nincs érintés „csak úgy” önmagában, mindegyikhez jelentések kapcsolódnak. Ha valaki több figyelemre, simogatásra vágyik, mint amennyit kap a párjától, óhatatlanul jelentést tulajdonít neki:
Azért nem ölel meg, mert már nem szeret; Biztos túlságosan meghíztam