Első gyerekes szülőknél még erősen jelen van a bizonytalanság, emiatt az édesanyák talán túlságosan is nyitottak a tanácsokra, tippekre. Sajnos azonban a tanácsok sokszor eltérő eszmékben gyökereznek, ellentmondhatnak egymásnak, és legtöbbször igen kritikusak. Sok anyuka annyira szorong, hogy minden egyes étkezés előtt és után mérlegre teszi a gyermekét, hogy grammokban bizonyosodjon meg, pontosan mennyit fogyasztott. Az evés témája így válik a kezdetek kezdetén a figyelem központi témájává, sokszor indokolatlanul nagy feszültségtől övezve.
A hozzátáplálás a második mérföldkő, amikor jobban látható, érzékelhető, mit és mennyit fogyaszt szívesen a baba. Itt is nagy egyéni különbségek lehetnek. Van, aki egyéves koráig szinte csak az anyatejet fogadja el. Van, aki sokáig ragaszkodik a pépesített ételekhez. Itt sem sablon szerint „kell” működnie a gyereknek, hiszen sokféle egyedi igény számít átlagosnak, normálisnak. Ám valamilyen furcsa közmegegyezés szerint ekkor is a látványosan nagy mennyiségeket, változatos ízeket fogyasztó baba számít ideálisnak, tökéletesnek, akinek húsos karjai és dupla tokája árulkodik arról, hogy szereti a hasát. Nem mindegyik kisgyerek ilyen. Sőt a legtöbb nem ilyen. A többségük óvatosan kísérletezik, és egyszerre csak pici mennyiségeket fogyaszt, például félüvegnyit a bébiételből, abból is preferálva a megszokott, megtapasztalt ízeket.