A Pussy Riot színes maszkjai is szerepet kaptak az Örkény színházi Bűn és bűnhődésben
Az orosz irodalom klasszikus regénye fizikai és lelki próbának egyaránt kitett új színpadi változata, a Bűn és bűnhődés arra keresi a választ az Örkény Színházban, hogy kaphat-e feloldozást a kettős gyilkosságban vétkes szent szörnyeteg.
Ráébredtem, a hatalom mindig annak a kezébe kerül, aki hajlandó megragadni.
“Hogy csak merni kell. És akkor elhatároztam, hogy én merni fogok.” Raszkolnyikov arra jön rá, hogy bizonyos embereknek bármihez joguk van, ha úgy áll érdekükben, a legsúlyosabb bűn, a gyilkosság elkövetéséhez is. Raszkolnyikov nem érdeklődésből, felindulásból, hanem megfontoltan öl. Alaposan átgondolja, tökéletesen tudatában van annak, mit tesz. Aljona Ivanovnának nem lehet tovább élnie, a társadalomnak, ami egy kihasznált és egymásnak is kiszolgáltatott közösség, jobb, ha halott.
Az elkövetés módja brutális, Raszkolnyikov baltával sújt le, és még egyszer, mert van másik áldozata, a zálogosnő féltestvére, aki rosszkor jár rossz helyen. Raszkolnyikov, az elkeseredett, elszegényedett, a léhaság felé tartó szentpétervári diák azt gondolja, rendet vág a káoszban, ezzel véghez viszi messianisztikus küldetését. Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij nem thrillert, hanem lélektani drámát írt azokról a felkavaró, legbelül játszódó folyamatokról, amelyek a gyilkosra a feloldozás felé vezető gyötrelmes úton várnak.
Amikor húga, Dunya felindultan az mondja neki, „hiszen vért ontottál!”, Raszkolnyikov önkívületben ezekkel a szavakkal védi tettét: „Amit mindig ontanak, ami folyik és folyni fog ezen a földön mindig, mint a vízáradat, amelyet úgy öntenek, mint a pezsgő bort, s amiért a vérontót azután az emberiség jótevőjének nevezik.”