Schadl György, a végrehajtói kamara elnöke az akkori igazságügyi államtitkárral, Völner Pállal szövetkezve igyekezett meggazdagodni abból, hogy pénzt kért a végrehajtói praxisokért, illetve egyéb szívességeket intézett el a kapcsolatain keresztül. Ha azt nézzük, hogy az ügyészség mindent megtett-e a tények feltárása érdekében, akkor a BKV-ügyben az valószínűsíthető, hogy a vádlottak terhére történtek mulasztások. Az ügyészség ugyanis a nyomozati szakaszban a gyanúsítottak kérése ellenére látványosan nem tett meg minden erőfeszítést a bizonyítékoknak, például a térfigyelő kamerák felvételeinek a beszerzésére. Ebben az esetben ellenzéki gyanúsítottakról volt szó.
A Schadl-ügyben éppen ellenkezőleg, a vádlottak, illetve a potenciális gyanúsítottak profitáltak abból, hogy az ügyészség figyelmen kívül hagyott körülményeket.
