Kihalt falvaink 3.: Derenk, amely útban volt a kormányzó vadászszenvedélyének
7 perc
2024.10.15. 17:30
2024.10.18. 13:55
A szlovák határ mellett, az aggteleki dombok között bújt meg valaha az a falu, amelynek lakóit tulajdonképpen Horthy Miklós hobbija miatt telepítették ki. Házaik helyén ma temetői keresztekre hasonlító jelzés mutatja, hova vitték őket, de az egykori iskola épülete beavatja az erre tévedt vándort a település különleges múltjába.
Ne higgyen senki a GPS-nek, ha beüti Derenk nevét az odavezető autóutat keresve, az ugyanis átirányít Szlovákia területére, majd onnan hoz vissza határ innenső oldalára. A Jablonca felől kanyargó erdei úton ugyanis alig lehet normál autóval közlekedni. Talán még tábla is tiltja, úgyhogy erre a pár kilométerre inkább a gyaloglást ajánljuk. Ráadásul ugyanilyen erdei úton – szintén gyalog – meg lehet közelíteni Derenket Szögliget felől is, és akkor nem kell kerülni és határt átlépni sem.
Ezúttal olyan helyeket látogattunk meg, amelyek több évtizede vagy még régebben kihaltak. Van olyan falu, amely valamilyen trauma során néptelenedett el, van, amely útban volt a kormányzó vadászszenvedélyének vagy más felsőbb politikai akaratnak, van olyan, amelynek a modern ipar térnyerése vetett véget, és vannak olyanok, amelyeket a munkalehetőség miatt egyszerűen otthagytak az emberek.
Sok szomorú történetet hallottunk, de mint a fotókon látni fogják, van valami különös szépsége is annak, ahogy a természet visszahódítja magának a házakat, pincéket, kerteket. Jóval több mint egy tucat ilyen település van szerte az országban, ezek közül mutatunk be néhányat.
A sorozat korábbi részei itt olvashatók.
De nézzük el ezt a kis bakit a műholdas navigációnak, már csak azért is, mert az is csoda, hogy egyáltalán ismeri a célállomásunkat. Hiszen ilyen település, hogy Derenk már több mint 80 éve nincs. Pedig valaha egy közel 400 fős falu volt itt, iskolával, templommal, temetővel, házakkal, pincékkel. Élettel.
Ma, amikor beérünk erre a világtól nagyon messzinek tűnő, csendes, erdei, dombos-fennsíkos területre, először néhány különös magyar–lengyel nyelvű táblácskákra figyelünk fel. „Itt állt Szabados András háza. Eltelepítve Sajószentpéterre 1943-ban.” „Itt állt Voda József háza. Eltelepítve Emőd-Istvánmajorra 1943-ban.” A táblákon ennyi a felirat (két nyelven: magyarul és lengyelül). A házakra már csak néhány tégla, kisebb halom emlékeztet. Ilyenből több tucatot találunk, majd feltűnik egy magasabb ponton egy omladozó, de még házformájú épület mögött a vakító fehérre meszelt egykori iskola.
Az ajtó és ablak nélküli, de egyébként jó állapotban lévő épületben a Lengyel Kutatóintézet és Múzeum gondozásában rendezett, fotókból, leírásokból, és néhány tárgyból álló kiállítás avat be bennünket a kis táblák, Derenk és a Magyarországon élő lengyel kisebbség történetébe. Hatalmas, fekete-fehér fotókon láthatjuk az egykori fatemplomot, az itt lakókról szóló életképeket. Például azt, ahol bizonyos Stépán József plébános mosolyog egy pálinkásbutykosnak tűnő tárgyra, kezében puskával, két vadász társaságában. De látunk itt ünneplőbe öltözött derenki asszonyt is az 1930-as évekből, vagy egy még korábbi, 1910-es képet a helyi „amerikás párról”.
Hogy mit kerestek itt, az Aggteleki-karszt közepén a lengyelek – erről a leírásokból tájékozódhatunk. Olvasóink egy korábbi cikkünkben erről már sokat megtudhattak, így most csak röviden összefoglaljuk.
A középkorban is lakott falu népessége alaposan megfogyatkozott a török hódoltság idején, aztán az 1710-es pestisjárvány következtében teljesen kihalt. A terület tulajdonosa, Esterházy gróf 1717-ben lengyel (szepességi gorál) jobbágyokat telepített be ide, ettől újraéledt a falu. Annyira, hogy 1907-ben 367, 1941-ben pedig 443 lakosa volt.