Egy CEO naplója – 3. rész: Legyünk nyitottak a bizarr viselkedéssel szemben
9 perc
2024.10.19. 16:30
A The Diary of a CEO a világ egyik legnépszerűbb podcastja, amelynek házigazdája, a Botswanában született Steven Bartlett 25 éves korára vált milliárdos vállalkozóvá. A kiemelkedően sikeres befektetési és marketingszakember a vezetői és személyes kiválóság 33 alapelvét osztja meg velünk könyvében. A frappánsan megfogalmazott és számos esettanulmánnyal logikusan alátámasztott törvények a pszichológiában és a viselkedéstudományban, saját gyakorlatában, illetve a világ legsikeresebb vállalkozóinak, művészeinek, íróinak és sportolóinak személyes tapasztalataiban gyökereznek. A lebilincselő olvasmány nemcsak az üzleti életben, hanem mindennapjaink során is hasznos útmutatóul szolgálhat. A kiadványból, melyet a HVG Könyvek ad ki, több részt is közlünk az elkövetkező hetekben.
Ennek a törvénynek köszönhetem minden eddigi sikeresen felépített vállalatomat; ebből tanulhatjuk meg, hogyan maradjunk az élen gyorsan változó világunkban, hogyan kovácsoljunk tőkét a változásból, és hogyan kerüljük el, hogy egyik technológiai forradalom miatt se maradjunk le.
A történet
„Az emberek szeretik a zenét, úgyhogy mi sohasem megyünk csődbe.”
Ez az elbizakodott kijelentés a világ egyik legnagyobb zeneáruházláncának volt vezérigazgatójától hangzott el, amikor az emeleti galériáról elégedetten lepillantott földszintre, ahol tolongtak a vásárlók.
Néhány évvel később a nemzetközi zeneáruházlánc csődbe ment.
Az emberek valóban szeretik a zenét; ebben a vezérigazgatónak igaza volt. Azt azonban nem szeretik, ha egy órát kell utazniuk az esőben, majd tülekedniük a tömegben egy hanglemezért, s utána még sorba is kell állniuk, hogy megvehessék.
A vezérigazgató rosszul mérte fel, mit akarnak a vásárlók: ők ugyanis zenét akartak, nem CD-t.
Az Apple digitális zenei platformja, az iTunes 2003 tavaszán jelent meg, és a lemezvásárló ügyfelek ott megkapták, amire vágytak – a zenét –, a sok kellemetlenség nélkül.
Megbízható forrásból tudom, hogy ez a bizonyos vezérigazgató annyira cinikusan viszonyult a digitális zenéhez, hogy még csak meg sem hallgatta vállalata felső vezetőit, amikor a bevezetéséről vagy az általa jelentett fenyegetésről szerettek volna beszélni vele.
Az egyik közeli munkatársától hallottam, hogy az illető „elzárkózott”, mert nem értette a jelenséget; úgy gondolta, hogy a digitális tér a kalózkodás melegágya, és amúgy sem gyakorol közvetlen hatást a vásárlók CD-k iránti szeretetére.
Azt hiszem, Clifford Stoll író is „elzárkózott”, amikor 1995 februárjában, a Newsweek hasábjain a következő gunyoros jóslatot tette az internet jövőjével kapcsolatban:
Egy kicsit aggaszt ez a felettébb divatos és túlárazott közösség. Egyesek már digitális távmunkavégzést, interaktív könyvtárakat és multimédiás oktatást vizionálnak. Elektronikus értekezletekről és virtuális közösségekről beszélnek. A kereskedelem és az üzlet az irodákból és a bevásárlóközpontokból áthelyeződik a hálózatokra és a modemekre. […] Ostobaság. […] Az igazság az, hogy soha semmilyen online adatbázis nem veheti át a hírlapok helyét.
A Newsweek később felhagyott a nyomtatott magazin kiadásával, és teljes egészében átköltözött az internetre.
Egy vezető bank elnöke 1903-ban szintén elzárkózott, amikor közölte Henry Forddal, a Ford Motor Company autógyártó vállalat alapítójával: „A ló maradni fog, az automobil viszont csak múló divat.”
Andy Grove, az Intel vezérigazgatója 1992-ben egyértelműen elzárkózott, mivel a következőt mondta: „Az, hogy személyes kommunikációs eszköz kerüljön minden zsebbe, csak mohó lázálom.”
Akárcsak Steve Ballmer, a Microsoft egykori vezérigazgatója, amikor kinevette az Apple-t, és így fogalmazott: „Kizártnak tartom, hogy az iPhone bármilyen jelentős piaci részesedést szerezzen.”
19 éves koromban volt egy találkozóm a világ egyik vezető divatcégének gyönyörű londoni irodájában. Ekkor 2012-t írtunk, a közösségi média már kezdett elterjedni az ügyfelek között, a nagy brandek azonban csak lemaradva kullogtak utána, ahogy azt az új technológiák esetében tenni szokták.