HVG: Más volt címvédőként átélni a győzelmet Párizsban, mint először Tokióban?
E. L.: A távolugróversenyek előtt kevésbé szoktam izgulni, ez az a versenyszám, ahol minden lépésre van válaszom. Bármi történik, nem érhet meglepetés, bízom az elvégzett munkámban. Lelkileg mégis meglepően nehéz volt feldolgozni, hogy címvédőként mindenki engem szeretne legyőzni.
HVG: 80 ezer ember előtt versenyzett a Stade de France-ban. Mekkora érdeklődés kíséri a paraversenyeket az épek küzdelméhez képest?
E. L.: Többször versenyeztem Párizsban, tavaly a világbajnokságunk is ott volt. A franciák kimondottan szeretik a parasportot, de voltam a eugene-i Gyémánt Liga-versenyen, ott is hihetetlen szeretettel és figyelemmel fogadtak. Nem megkülönböztetett figyelem, hanem ugyanaz a figyelem jár a parasportolóknak, akik ugyanúgy élsportolók, ugyanazt a munkát teszik az edzéseikbe, mint az épek.
HVG: Párizs után kirobbant a vita, hogy a parasportolóknak miért jár kevesebb pénz az érmekért. Mit gondol erről?
E. L.: Egyelőre megtartanám magamnak a véleményem. Az itthoni törekvések a parasportolók elismerésére jók, és azt is figyelembe kell venni, hogy nálunk jóval több kategóriában rendezik a versenyeket, mint az épeknél. Idővel azonban nem feltétlenül kellene különbséget tenni.
HVG: Hogyan élte meg gyerekként a betegségét? Megterhelő felidézni azt az időszakot?
E. L.: Nekem nem, de ha a szüleimet, nagyszüleimet kérdeznék, valószínűleg mást mondanának. Bennem, hála a családomnak, nem maradt meg rossz emlékként. Minden reggel másik családtagom ült a kórházi ágyamnál és kísért gyógytornára, fizioterápiára. A legnagyobb vágyam az volt, hogy újra olyan legyek, mint a többi gyerek, mehessek iskolába, edzésre.
Magyarországon már szinte hagyománya van az asztronauták köszöntésének, de az utolsó óta is eltelt 45 év. Nem tudni, Kapu Tibort mivel fogják fogadni, mindenesetre az MNB már rárepült az űrrepülésére.
Politikusokat, és résztvevőket kérdeztük Tusványoson arról, hogy el tudják-e képzelni, hogy a Fidesz 2026-ban ellenzékbe kerül.
