Egy CEO naplója – 6. rész: Legyünk következetlen vezetők
8 perc
2024.11.09. 17:30
A The Diary of a CEO a világ egyik legnépszerűbb podcastja, amelynek házigazdája, a Botswanában született Steven Bartlett 25 éves korára vált milliárdos vállalkozóvá. A kiemelkedően sikeres befektetési és marketingszakember a vezetői és személyes kiválóság 33 alapelvét osztja meg velünk könyvében. A frappánsan megfogalmazott és számos esettanulmánnyal logikusan alátámasztott törvények a pszichológiában és a viselkedéstudományban, saját gyakorlatában, illetve a világ legsikeresebb vállalkozóinak, művészeinek, íróinak és sportolóinak személyes tapasztalataiban gyökereznek. A lebilincselő olvasmány nemcsak az üzleti életben, hanem mindennapjaink során is hasznos útmutatóul szolgálhat. A kiadványból, melyet a HVG Könyvek ad ki, több részt is közlünk.
Ez a törvény megtanít arra, hogyan legyünk igazán nagy menedzserek és vezetők, mégpedig úgy, hogy következetlenek vagyunk.
Leültem beszélgetni Patrice Evrával, a Manchester United legendájával, aki közel tíz éven át játszott balhátvédként Sir Alex Ferguson irányítása alatt, hogy megtudjam, mi tette Fergusont – Evra szavaival – minden idők legnagyobb sportvezetőjévé. Patrice rögtön felidézett egy esetet még 2007-ből, amely tökéletesen illusztrálja a menedzser zsenialitását.
2007. február 4-én délután történt, egy hideg, szürke, barátságtalan londoni vasárnapon. A Manchester United szitáló esőben érkezett meg a White Hart Lane stadionba, a Tottenham Hotspur otthonába.
A Vörös Ördögök félelmetes formában kezdték az idényt, hárompontos előnnyel vezették a tabellát, és aznap egy szintén jó formában lévő csapattal kellett megmérkőzniük idegenben, akik eltökélték, hogy legyőzik a liga éllovasát.
A mérkőzés első félideje szoros küzdelmet hozott, egyik félnek sem sikerült egyértelmű előnyt szereznie. Mindkét csapat elszántan küzdött a labdáért, a középpályán heves harc dúlt, villantak a cselek, egymást érték a becsúszó szerelések. A Manchester United azonban az első félidő utolsó percében váratlanul tizenegyeshez jutott, így a szünetben szerencsés 1–0-s vezetéssel mehettek ki az öltözőbe.
Amikor a játékosok mind megérkeztek, megjött Ferguson is, leült, és három percen át meg sem szólalt. A helyiségben kínos csend támadt, mindenki idegesen feszengve ült a helyén, és igyekezett elkerülni a néma edző tekintetét. Jól tudták, hogy semmi jót nem jelent, ha Ferguson nem beszél.
Patrice később úgy értékelte, hogy ez volt „élete legjobb mecscse”. Villámgyors felfutásaival és hajszálpontos beadásaival állandó bosszúságot okozott a Tottenham védőinek.
Patrice vigyorogva ivott, és fogadta csapattársai gratulációját, aztán egyszer csak észrevette, hogy Ferguson egyenesen őt bámulja. A következőképpen idézi fel az eseményeket: