„Tudom, mit érez az anyjuk, én is így temettem el az öcsédet” – Korányi Eszter izraeli békeaktivista az izraeli–palesztin túszcseréről

4 perc

2025.01.24. 07:00

2025.01.24. 09:36

Nem kétséges, hogy a szabadulók között lesznek olyanok, akik ugyanott folytatják az erőszakot, ahol abbahagyták, vagy még erőszakosabbá válnak. De olyanok is vannak, akiknek teljesen megváltozik a viszonyuk az izraeliekhez és Izraelhez is. Sokszor egyetlen gesztus is elég a változáshoz. Van olyan palesztin kollégám, aki a börtönben megnézte a Schindler listáját – ez indította el a békeaktivistává válás útján, aki képes és akar az izraeliekkel együtt dolgozni a mindenki számára jobb jövőért. Vélemény.

Végtelen öröm, hogy az Izraelből elhurcolt foglyok végre hazatérhetnek, és közben próbára is tesz mindannyiunkat az, ami történik. Hosszú, rögös út vezetett idáig. Izraelben hónapok óta tömegek tüntettek a túszok szabadon engedéséért. Mérlegelték, minek mi az ára. A tiltakozók közül sokan úgy gondolták, nemcsak a túszul ejtett izraelieknek, de a börtönben lévő palesztin foglyoknak is szabadulniuk kell. Szabadon kell engedni a mieinkért cserébe az izraeli börtönökből azokat – sokan vannak ilyenek –, akiket ártatlanul börtönöztek be, akik nem követtek el semmilyen erőszakot. Akiket például azért zártak be, mert meggondolatlanul posztoltak a Facebookon. Szabadon kell engedni azokat is, akik régóta, indokolhatatlanul hosszú ideje élnek rács mögött.

Végül megköttetett ez az egyezség, de a mérlegeléseinket felülírták. Olyanok is szabadulnak, akik súlyos bűncselekményeket követtek el, erőszakoskodtak, gyilkoltak. Hogyan dolgozzuk ezt fel?

Két emberrel beszélgettem erről a napokban. Egyikőjüknek a fia gyilkosát akarták szabadlábra helyezni – a tettes végül börtönben maradt. Másikuknak azt kellett feldolgoznia, hogy a szülei gyilkosa szabadult. Megrázó helyzeteken mentek keresztül az érintett hozzátartozók, és mi is, akik próbáljuk átsegíteni őket a hosszú gyász és a trauma feldolgozásának ezen drámai állomásán. Tulajdonképpen éles helyzetben kell feltennünk magunknak a kérdést: minek mi az ára, mi az, amit meg lehet bocsátani, és mi az, amit nem? Hatalmas leckét kapunk bűnbocsánatból.

Meg kell tanulnunk, hogy a múltban elszenvedett sérelmeket félre kell tennünk, és a saját szenvedésünk mellett másra is tekintettel kell lennünk. Az izraeli társadalomban sokan nem tudnak arról, mi zajlik a börtöneinkben. Most a szabaduló rabok elkezdenek beszélni a benti viszonyokról – szembe kell néznünk ezzel is.

A túszok még nem beszélnek arról, amit ellenük elkövettek, de fognak. A korábbi szabadítási, túszmentési akciók alapján van némi fogalmunk arról, min mentek át, de kérdés, hogy valaha képesek lesznek-e elmesélni a legsötétebb pillanatokat is. Ellentétben a két hónap után szabadult túszokkal, a mostaniak közel másfél évig voltak fogságban.