Miért annyira keresettek a halálesetekkel kapcsolatos tartalmak az interneten? Mitől félünk, amikor az öregedéstől félünk? Miért érezzük rokonainknak az elhunyt hírességeket? Miért nem segítenek a gyász öt fázisához hasonló félreértések szeretteink elvesztésekor? Szakemberekkel beszélgettünk a gyász új formáiról, arról, hogy mit kezdjünk a halállal, és a fókuszváltásról, amit a gyász hozhat.
„Nem sokkal azután, hogy a férjem meghalt, a társasház közös képviselőjétől felszólítást kaptam, hogy módosítsam a nevemet, mert nincs elé téve az »özvegy«. Mit ne mondjak, a gyász napjaiban egy ilyen utasítás igencsak szíven ütött, ahogy az is, hogy már egy éve annak, hogy elvesztettem a férjemet, ám a különböző szolgáltatóktól ma is érkeznek az ő nevére szóló levelek” – mesélte egy idős olvasónk, aki több évtizedes boldog házassága után szembesült a rideg valósággal. Pontosabban nem is azzal. Ugyanis nem volt abban az állapotban, hogy utánajárjon például annak, hogy a házassági névviselési forma a férj elhunyta után is megilleti a társát, aki özvegyi nyugdíjra is jogosult. Az ilyen praktikus információk azonban könnyen elsikkadnak, amikor a gyászolóból – legyen szó férjről, feleségről, gyerekről, unokáról – szinte minden erőt kivesz a haláleset érzelmi feldolgozása.
Bár a halottaknak külön napjuk van (sokan tévesen úgy gondolják, hogy ez munkaszüneti nap Magyarországon, ám csak annak a naptári szomszédját, Mindenszentek ünnepét nyilvánította a parlament piros betűs ünneppé 2000-ben), az év bármely napja a gyászé lehet, ha valaki – betegségben, végelgyengülésben, netán balesetben – elveszíti egy közeli hozzátartozóját, barátját. Aligha véletlen, hogy a Wikimédia Alapítvány összesítése szerint tavaly világszerte a halállal, halálesetekkel kapcsolatos keresések vitték a prímet a Wikipédián (44 millió oldalletöltéssel), megelőzve a második helyen álló, Kamala Harrisszel és az amerikai elnökválasztással kapcsolatos információk begyűjtését.
2015 óta már ötször szerepelt az első helyen az év haláleseteiről szóló oldal, és azóta is rendre a három leglátogatottabb Wikipédia-oldal között volt.
Nap mint nap szembesülünk a halállal, olykor kifejezetten érdeklődéssel fogyasztjuk az elmúlásról szóló tartalmakat. Már egy ismert ember halála is felkelti a figyelmünket, és sokan kíváncsiak az áldozatokat követelő természeti katasztrófákra, a gyilkossággal végződő bűnesetekre vagy akár egy ilyen fikciós történetre is. De miért? – kérdeztük Kánya Kinga szociológust, gyászkíséréssel foglalkozó szakembert, aki az általa vezetett Napfogyatkozás Egyesület keretében többféle gyászcsoporttal segíti a veszteségek feldolgozását.
A szakember és a szakirodalom szerint azért is övezi a témát ilyen érdeklődés, mert annak ellenére, hogy a média híradásai vagy a kulturális szféra (színházak, irodalom) ontják magukból a halállal kapcsolatos tartalmakat – a filmek ezt gyakran még az erőszak ábrázolásával is megspékelik –, a napi használatban mégis tabusítva van a téma.
A megosztottságra épít a JobbRandi és a BalRandi, amelyet ugyanaz a cég üzemeltet, a háttérben pedig egy visszás társkeresőiről ismerős név sejlik fel.
A próba eredménye totálisan eltér attól, mint amit a cég kezdettől ígér.
