Sulyok Tamás kihúzta a Facebook-posztjából, hogy orosz rakéta csapódott be Munkácson
A köztársasági elnök módosította a bejegyzését, így már csak az szerepel benne, hogy rakétatámadás érte a várost.
HVG
„Mély együttérzésemet fejezem ki a Munkácsot ért orosz rakétatámadás sérültjeinek, akiknek mielőbbi gyógyulást és teljes felépülést kívánok” – írta Sulyok Tamás köztársasági elnök a közösségi oldalán azután, hogy csütörtökre virradóra légicsapás érte a kárpátaljai várost, amelyben többen megsérültek.
A bejegyzés posztolása után azonban módosította a bejegyzését a köztársasági elnök: kihúzta a mondatból az „orosz” szót.
Sulyok Tamás posztja megváltozott
Sulyok Tamás Facebook-oldala
A HVG megkereste a Sándor-palotát, hogy megtudjuk, miért változtatta meg Sulyok Tamás a bejegyzést, és hogy az államfő szerint akkor kik lőtték ki a rakétát a magyarok által is lakott városra – ha válasz érkezik, beszámolunk róla. Ugyanígy kérdéseket küldtünk a támadással kapcsolatban a Szijjártó Péter vezette Külgazdasági és Külügyminisztériumnak is.
Sulyok Tamás a bejegyzésben egyébként arról is írt, hogy „az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezése mindannyiunk érdeke”. Bízik abban, hogy „a háborúzó felek képesek ezt belátni, és a nemzetközi diplomáciai erőfeszítéseknek köszönhetően hamarosan pontot tesznek ennek az embertelen és értelmetlen vérontásnak a végére”.
A Munkácson történtek nyomán Rácz András Oroszország-szakértő azt írta: „Itt az illúzió vége, hogy Kárpátalját ne érintené a háború”.
A kormány minden eszközzel segítené a kedvenc cégeit, hogy Montenegróban is megrendelésekhez jussanak. A nagy kérdés: mindez mennyi adófizetői pénzbe kerül, és mennyi gazdasági haszna lesz.
A magyar kormányfő bojkottálja, hogy Ukrajna megkezdhesse a felvételi tárgyalásokat az EU-val, ám most éppen szövetségese, az amerikai elnök szólítja fel, hogy adja fel a vétót.