Olyan ma a világ, hogy ugyanaz juthat eszébe egy-egy rendezőnek Prágában és New Yorkban. Néhány hete fut a hazai mozikban a tavalyi év egyik cseh sikerfilmje, magyar címén a Rádió, amelyben Jirí Mádl rendező – sokévnyi anyaggyűjtés és interjúzás alapján – az 1968-as prágai tavasz idejének nagy hatású, népszerű rádiós újságíróit mutatja be. New Yorkban, a Broadwayn pedig márciustól júniusig futott egy 2005-ös sikerfilm (előzetese itt), az 1950-es évek elején játszódó Jó estét, jó szerencsét! színpadi változata, amelynek George Clooney ezúttal nem a rendezője és egyik szereplője, hanem a főhőse volt (lásd alább A tudatlanság a hatalomnak kedvez című keretes írásunkat).
Clooney az előadás műhelytitkairól mesél:
A cseh film egyik csúcsjelenete, amikor 1968. augusztus 21-én a szovjet katonák már a rádió épületében haladnak emeletről emeletre, lövések is hallatszanak, de a kor egyik sztárújságírója, Vera Stovícková az egyik stúdióból élőben közvetíti a történteket.
A filmben nem mutatják be, de néhány héttel korábban ő és egyik kollégája, Jirí Dienstbier szintén élőben közvetítette a vészterhes tiszacsernyői találkozót, legalábbis amennyire a diplomáciai titoktartás engedte. Ezen az eseményen zajlott a két kommunista pártvezér, Alexander Dubcek első titkár és Leonyid Brezsnyev pártfőtitkár megbeszélése, amely végképp megpecsételte a csehszlovák vezető – és vele együtt a politikai és gazdasági reformok – sorsát.
A prágai rádiósok profizmusa nem hirtelen jött. Már évek óta feszegették a cenzúra határait, legalábbis az a csoportjuk, amelyről szó van, és amely meg is engedhette magának: csupa volt, aktív vagy leendő külföldi tudósító, a külpolitikai szerkesztőség munkatársai, a népszerű Milan Weiner vezetésével. Rosamund Johnston amerikai történész és újságíró, aki e-mailben válaszolt kérdéseinkre, úgy foglalta össze, hogy ezek az újságírók nagy tekintélynek örvendtek, többen ismert tévészereplők is voltak, ezért nagyobb befolyásuk volt a rádióban, szabadabb kezet kaptak, mint sokan mások. Johnstonnak tavaly jelent meg könyve a csehszlovák rádió történetéről (Red Tape, azaz Vörös szalag címmel), és abból megtudható, hogy többen már külföldi tudósításaikban is rendszeresen rejtettek el bírálatokat az otthoni helyzettel kapcsolatban.
Van tehát alapja annak, hogy a filmben az apparatcsikokkal ügyesen taktikázó Weiner azzal védi a szerkesztőségét:
ha hazudunk, nem fognak hallgatni minket.
