Mindenek előtt szeretném megköszönni a Kincses Előd életének, munkásságának méltó módon emléket állító nekrológját.
Az elmúlt néhány hét történései kimerítőek, érzelmileg megterhelőek az elhunyt családja, hozzátartozói és barátai számára. A ténymegállapításokat közlő cikk, amely számos pontatlanságot, csúsztatást tartalmaz tovább bonyolítja a gyász feldolgozását úgy személyes, családi dimenzióban, mind közösségi szinten.
Utoljára 1977-ben a Securitate emberei dokumentálták úgy a Bretter György temetésén részt vevőket, ahogy most Orbán Viktor erdélyi magánlátogatásán, a marosvásárhelyi református temetőben csattogtak a fényképezőgépek.
Célját nem ismerem, de az eredményét meg tudom ítélni. Elég a cikk alatti kommentmező mocsarába tekinteni: még egy ok, ami tovább szítja a magyar közbeszédet. Az emlékezéstől Kincses Elődre - ügyvédre, jogvédőre, a rendszerváltást meghatározó közéleti személyiségre, nagybátyámra - öt nap alatt sikerült eljutni a miniszterelnök személyének tiprásáig a temetés átpolitizálásának számonkérése ürügyén.
Mi ez, ha nem kegyeletsértés? Az emlékezés megmérgezése, átpolitizálása?