Színház az egész állam: 75 éves a kommunista örökség, amelyet a mai politika is magáénak vall
 

Színház az egész állam: 75 éves a kommunista örökség, amelyet a mai politika is magáénak vall

A színházak államosítását máig sem akarja visszacsinálni senki. A 75 évvel ezelőtt, 1949. augusztus elsején államosított színházak (re)privatizációja komolyan szóba sem került. Úgy látszik, ez az egyetlen államosítás, amely közmegegyezésnek örvend. Pedig ezt is a pártállami diktatúra hajtotta végre, amint kialakult. A színházak államosítása már másfél évszázaddal ezelőtt is az éhenkórász színészek álma volt. Akkor, amikor a nemzeti jelzőnek még volt jelentése a színház előtt. Az volt a biztonságos állami sziget a magánszínházak viharos tengerében.

Révész Sándor Révész Sándor

A központi mag – Bántalmazó kapcsolatok árnyékában
 

A központi mag – Bántalmazó kapcsolatok árnyékában

A gyermek – később felnőtt –, aki átélt családon belüli erőszakot, értéktelennek látja önmagát. Alacsony önbecsülése miatt újabb és újabb ilyen helyzetekbe sodródik, és teremti újra ezt a tragikus állapotot.

HVG Pszichológia 360 HVG Pszichológia 360

Nagy egér, kis cica - Hogyan fejlesszük a gyerek önbizalmát? 
 

Nagy egér, kis cica - Hogyan fejlesszük a gyerek önbizalmát? 

Szülőként az egyik legfőbb célunk, hogy a gyerekeink jól érezzék magukat a bőrükben, tudják becsülni magukat, hogy majd felnőttkorukban könnyedén megbirkózhassanak a nehézségekkel. Amilyen egyszerű elhatározni, olyan nehéz mindezt kivitelezni. 

HVG Pszichológia 360 HVG Pszichológia 360

A perfekcionizmus árnyoldalai
 

A perfekcionizmus árnyoldalai

Sokféle sportolót láthatunk az olimpián, ám abban alighanem hasonlítanak, hogy valamiképpen mind a tökéletességre törekszenek.  De létezik-e „egészséges” perfekcionizmus? Hogyan tudják az élsportolók elkerülni a görcsös hibakeresést? Mi a hozzátartozók és a közönség felelőssége a sportolók mentális jóllétében? És miért fontos az átlagembernek e téren is tanulni a versenyzőktől?

HVG Pszichológia 360 HVG Pszichológia 360



A jövő vállalata
 

A jövő vállalata

A PwC kéthetente jelentkező hírlevelében a cég szakértői járják körbe a jövő sikeres vállalatait foglalkoztató témákat, segítve ezzel a változó gazdasági világ megértését.

PwC PwC



Olyan őrült iramban drágult meg a tengeri kereskedelem, hogy az inflációt is megtolhatja
 

Olyan őrült iramban drágult meg a tengeri kereskedelem, hogy az inflációt is megtolhatja

A Kína ellen viselt kereskedelmi háború elfajulásától rettegő nyugati megrendelők, köztük a magyarok is tavasz végén egyszerre kezdtek kapkodó készletezésbe, kimerítve a szállítási kapacitásokat, és hiánycikké téve a konténereket. A helyzetet tovább súlyosbította, hogy a húszik miatt továbbra is Afrikát megkerülve érkeznek meg nyugatra az ázsiai kikötőkből a teherhajók. Egy év alatt majdnem 270 százalékkal drágult meg a konténerhajóztatás, és szakértők szerint ez 2025 végéig ki is hat majd az inflációra.


Nemzetközi lapszemle: A Hezbollah és a Hamász vezetőinek likvidálása szinte háborúig élezte a helyzetet a Közel-Keleten
 

Nemzetközi lapszemle: A Hezbollah és a Hamász vezetőinek likvidálása szinte háborúig élezte a helyzetet a Közel-Keleten

A Barátság kőolajvezeték elzárásának következményeit elemzi a Süddeutsche Zeitung. Az Orbán-rendszer egyebek közt a baráti sajtó segítségével tartja fönn hatalmát, írja az AP cikke. A Bloomberg Giorgia Meloni kínai látogatásával foglalkozik. Trump félretette a republikánus think tank által kidolgozott Project 2025 tervet, írja a The Wall Street Journal. Az amerikai lap és a The Guardian a kiéleződött közel-keleti helyzettel is foglalkozik. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.

hvg360 hvg360

Hogyan tovább a világ első MI-törvénye után?
 

Hogyan tovább a világ első MI-törvénye után?

A gépek elszabadulnak skála egyik végén ott a macskát idegesítő robotporszívó, a másikon pedig az emberiség kiirtását hidegen tervezgető szuperintelligencia. Ha a megfelelő emberek eleget görnyednek a számítógépeik fölött, politikusok hosszú távon is képesek gondolkodni és világszerte idejében elindul a szabályozás, elkerülhető a Mátrix? Elérkezve az uniós rendelet augusztus 1-jei hatályba lépéséhez, a PwC szakértője, Csenterics András megmutatja, hol tartunk most MI és jogszabályok viszonyában.

Csenterics András Csenterics András