Egyetlen oroszpárti szuverenista maradt talpon Orbán Viktor bukása után Közép-Európában, de az ő helyzete is egyre komplikáltabb. Magyarország bezzegország lett Szlovákiából nézve, Robert Fico gondjai szaporodnak.
A most megbukott kormányzat azon dolgozott, hogy ne lehessen neki nemet mondani. Evolúciós nyomásával szelektálta ki azokat, akik minden fenyegetés ellenére képesek voltak erre. Létrejött a nemet mondók rettenthetetlen faja. És most újabb nagy megméretés előtt állnak: tudnak-e igent mondani. Vélemény.
A kampányüzemmód még tart, de csendes stílusváltással és csendes forradalommal elindult a Tisza-kormány érdemi munkája, zajlik a romeltakarítás és építkezés kezdődött. Ebben most szerepet kapnak szakértők, civilek és érdekvédők is. Ez a Fülszöveg, az e heti HVG ajánlója.
Miközben a sorsára váró közmédia nézettségében meglepő fordulatot hozott a választás, máris repedezik a Fidesz-korszakban felépített propagandabirodalom. A pénzbőség évei után a Mediaworks számára hirtelen számítani kezdtek a kiadások.
Nem kerüli a konfrontációt a Magyar-kormány a tudományos életben sem, rögtön nekiment a Nobel-díjas Krausz Ferenc nevével fémjelzett, repülőrajttal indított kekvának.
Két német politikatudós alaposan feltérképezte, miként veszi rá a hatalom az egyszerű alkalmazottakat az együttműködésre. Nem úgy, ahogy eddig hihettük.
Nők emelnek a magasba egy férfit Simon Zsuzsi új videómunkájában. A mozdulat egyszerre idézi fel az edzőtermek világát és a hétköznapi helyzeteket, amelyekben a nők érzelmi, mentális vagy fizikai terheket visznek egymás mellett. A Kisterem galériában látható Kitart. Felemel. Összetart. személyes történetekből, interjúkból és közös gyakorlatokból épül fel, miközben a testi erő és a női közösségek megtartó tapasztalatát vizsgálja.
Az állam a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány több projektjében is tulajdonostárs, mostantól azonban már nem a baráti Fidesz-kormány Áderék partnere. Véletlen egybeesés, de az alapítvány befektetési alapkezelőjének vezérigazgatóját, Dányi Gábort éppen a héten rúgta ki a MÁV gazdasági vezérigazgató-helyettesi posztjáról Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
A kabinet első intézkedései arról árulkodnak, hogy a miniszterelnök egyszerre jelezné szimbolikus gesztusokkal a rendszerváltást, próbál időt nyerni apparátusa felállásáig, és igyekszik hiba nélkül hozni a halaszthatatlan döntéseket.
Az EU kihasználja minden előnyét annak, hogy Orbán megbukott. „Trump cserben hagyja Lengyelországot.” Irán árnyékában a világ szinte megfeledkezett Ukrajnáról, pedig Kijev egyre jobban áll a fronton. Trump és Putyin osztozik a megaláztatásban, amit az iráni, illetve az ukrajnai háború miatt szenved el. Témák és vélemények a világsajtóból.
Elgondolkozom, hogyan lehetne megúszni, hogy folyton állami károsultak kárpótlásával gyötrődjünk. Nyilván sokféleképpen, de most egy aspektusra koncentrálnék.
Az óceánoktól kezdve az ivóvízen és a levegőn át egészen az emberi szervezetig szinte mindenütt megtalálhatók a mikroműanyagok. E parányi kis részecskék ma már az egyik legijesztőbb környezetvédelmi problémát jelentik.
A Tisza Párt választási cunamija akkor is elsodorja a fideszes önkormányzati rendszert és jó néhány településvezetőt, ha sokan azt hangoztatják: nem kérdőjelezhető meg a két éve megválasztott helyhatóságok legitimitása, és szó sem lehet előrehozott választásokról.
Milliárdos károkat okozott a MÁV-nak Lázár János a választási kampányban, mert főként fideszes vezetésű önkormányzatoknak sorra engedte el a Volánbusszal szembeni tartozásait – tudta meg a HVG. A tárcavezető az üres kassza ellenére új vállalásokra is kényszerítette az állami céget.
Lengyelországban a Donald Tusk vezette koalíció nem váltotta be ígéreteit: nem számoltattak el, nem tudták teljesen leváltani a PiS rendszerét. Magyarnak azonban sokkal nagyobb felhatalmazása van - ő valós esélyt kapott a váltásra. Gyorsan kell hát cselekednie a lap nyilatkozói szerint.
Magyar Péter miniszterelnök egyik első intézkedéseként kedden nyilvánosságra hozta a kegyelmi botrány elérhető iratait. Ezekből nemcsak az eljárás példátlan gyorsasága táplálja a legmagasabb szintű politikai befolyásra okot adó gyanút, hanem az a körülmény is, ahogyan a Budaházy-per farvizén Kónya Endre menlevelet kapott.
Ügynöki szerződés kötésekor az ügynök megbízást kap arra, hogy elősegítse a megbízója tulajdonát képező termék értékesítését, és jutalékot számláz az eladott termékek után. Átadható-e az értékesíteni kívánt termék az ügynökcégnek, hogy azt a telephelyén értékesítse a megbízója számára? Ebben az esetben az ügynökcég megszerzi-e a tulajdonjogot? Mit kell rögzíteni a szerződésben? A kérdésekre Gyüre Ferenc adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló, az Adózóna szakértője válaszolt.
A nyári szezon közeledtével ismét előtérbe kerülnek az egyszerűsített foglalkoztatás kapcsán felmerülő kérdések. Egyszerűsített foglalkoztatás esetén kell-e írásos munkaszerződést kötni? Ha igen, milyen esetekben? Vagy elég a jelenléti ív vezetése? A kérdésekre dr. Kéri Ádám ügyvéd, compliance szakértő, az Adózóna szakértője válaszolt.
A magántőkealapokról szóló vitákban általában a tulajdonosi kör, a diszkréció vagy a nagyvállalati felvásárlások kerülnek reflektorfénybe. Arról azonban jóval kevesebb szó esik, hogy ezek a konstrukciók adójogi szempontból hogyan működnek valójában. Pedig a magántőkealapok népszerűségének egyik legfontosabb oka éppen az, hogy rendkívül sajátos adózási logikával működnek. Éppen ezért érdemes közelebbről megvizsgálni első körben a magántőkealapok jogi hátterét, ezt követően pedig azt, hogyan épül fel a magántőkealapok adózási rendszere – hívja fel a figyelmet írásában dr. Magyar Csaba TEP, LL.M., a Crystal Worldwide Ügyvédi Iroda vezetője, az Adózóna szakértője.