Bond-főgonosz Lengyelországban, Trump nem jut Al Capone sorsára, Diane Keaton kalapjai kalapács alatt

Miért bánik kesztyűs kézzel az anno Al Caponét börtönbe juttató amerikai adóhivatal Donald Trumppal, mit gondol Michelle Obama a MAGA-mozgalomról, miért kap Gdyniában szobrot James Bond legnagyobb ellensége, veszélyes-e az új ebola-vírustörzs, milyen tárgyakat árvereznek el Diane Keaton mozgalmas életéből? Körkép az e heti Kilátóból.


Kövesdi Veronika: Kik is vagyunk orbánozás nélkül?

Most azt kell megtanulnunk, hogy a haza nem a kormány, a haza mi vagyunk. Tudunk úgy beszélni róla, hogy nem minden mondat végén valaki vezetékneve áll? A rend nem ott kezdődik, hogy mindenkit szeretünk, aki „a mi oldalunkon” áll, hanem ott, hogy megtanuljuk megismerni magunkat meg egymást.





Nemes Jeles László: Mélységesen megható, hogy a magyarok újra a kezükbe vették a sorsukat

Már nehéz felidézni, mennyire a semmiből robbant be tizenegy évvel ezelőtt a Saul fia a cannes-i filmfesztiválon: elnyerte a zsűri nagydíját, majd diadalmenete végül az Oscarig vezetett. A film rendezője, Nemes Jeles László azóta két csalódást is megélt: sem a Napszállta, sem az Árva nem kellett Cannes-nak. Most viszont újra a versenyprogramban szerepel negyedik filmjével, a francia pénzből, francia sztárral és egy francia nemzeti hősről készült Moulinnel. A 49 éves rendezővel a helyszínen beszélgettünk a cannes-i premier rituáléjáról, Jean Moulin legendájáról, Pajor Tamás szenvedélyéről, az édesanyja cameójáról, valamint arról is, miért érzi a magyar politikai változásokat szinte szakrális élménynek.


Milliárdos blama Kubatovéktól: annyira ráfeszült a magyarszabályra a Fradi, hogy eurómilliókat bukhat

Az MLSZ 500 millió forintot fizet azon csapatoknak, amelyek az egész szezonban pályán tartottak legalább 5 magyar játékost. A Fradi ugyan ellenezte a feltételrendszert, mégis tartotta magát ahhoz – miközben Kubatov Gáborék végig azt sugalmazták, hogy simán meglett volna a bajnoki cím, ha nem kell magyar játékosokat szerepeltetniük. Így viszont bukták az aranyat és a potenciális BL-szereplést is, ami akár 10 milliárd forintot is hozhatott volna a klubnak, de még az Európa-ligában is jóval nehezebb dolguk lesz.


„A NER cselekvésre ingerelt” – Vida Kamilla Ruff Bálintról és a nyughatatlan huszonévesekről

„A politikát általában rossz, mocskos dolognak tartják, pedig van szépség abban, hogy emberek arról beszélgetnek, miként csináljuk a közös dolgainkat” – magyarázza Vida Kamilla, miért okozott neki katartikus élményt az MDF-es Kónya Imre és az SZDSZ-es Pető Iván legendás vitája, amelynek idején még meg sem született. Elsősorban költőnek tartja magát, de nagyságrendekkel többen ismerhetik a Partizán politikai újságírójaként, akinek közös műsora volt a miniszterelnök-helyettessé kinevezett Ruff Bálinttal. HVG-portré.





Most látszik igazán, mekkora erőszakot tett Orbán az egyetemeken

Sorra lázadtak fel az alapítványi fenntartás ellen az egyetemeken hallgatók, tanárok, szakszervezetek, az átfogó felsőoktatási reform azonban szakemberek szerint kétharmaddal sem lesz egyszerű, és kérdés, mire érdemes lecserélni a mostani rendszert. A közérdekű vagyonkezelő alapítványok, azaz a kekvák megszüntetéséről szóló Alaptörvény-módosító javaslat mindenesetre már a parlament előtt van.




The Times-kommentár: A paranoid stílus megfertőzte a geopolitikát, Trump, Putyin és Hszi saját lidércnyomásának a túsza

A Visegrádi Négyek mellett jöjjenek a Schönbrunni Hatok. Európának össze kell kapnia magát, különben csak kiszolgáltatott szemlélő lesz a nagyhatalmak küzdelmében. A franciáknál fatalista a hangulat, Le Penék miatt megy a hisztéria, de a szélsőjobb győzelmét nem kell biztosra venni. Trump uralkodik pártján, ám épp ezzel növeli az esélyt, hogy az súlyos vereséget szenved a novemberi félidős választáson. Ukrajnában nem az elnök védi a jogállamot, hanem a nép. Témák és vélemények a világsajtóból.