A TASZ szakértője szerint nem a gyerekeket védi, hanem a szülők és a gyerekek jogait is sérti a gyülekezési törvény módosítása

A kormány célja a megfélemlítés és az, hogy már előzetesen elrettentsen mindenkit a Pride-on való részvételtől. A retorziókkal nem is a szervezőkre céloznak elsősorban, hanem a résztvevők számát csökkentenék – magyarázza Hegyi Szabolcs. Szerinte valójában minél többen vesznek részt az eseményen, annál kisebb a kockázata, hogy bárki ellen is eljárást indítsanak.


Ha az emberek félnek, akkor a vezetőnek tökéletesnek kell tűnnie, ennek pedig hatalmas ára van

Napról napra, döntésről döntésre adjuk fel az elveinket, miközben azon alkudozunk, hogy világméretű visszafordíthatatlan katasztrófa vár ránk, vagy csak az emberiség nagyját érintő súlyos katasztrófa lesz a vége. Többek között ezekről is beszélgettünk Csibi Magorral és Papp Réka Kingával a HVG Címlapsztoriban.



“Ezek a gyerekek még menthetők lettek volna”

Jó képességű gyerekek vesznek el és kerülnek a dizájnerdrogok csapdájába, mert nincs, aki időben elkezdjen a lelkükkel foglalkozni, és utána nagyon gyors a leépülés – mondja Béres Tibor szociológus, aki szerint a most nagy rössel elkezdett drogellenes rendőrségi razziákat nem érdemes kritizálni, de az is igaz, hogy ennél jóval többre van szükség az állam részéről, ha a drogproblémákat kezelni akarja. Az Autonómia Alapítvány szegregátumokban dolgozó munkatársa arról is beszélt, hogy mi változott a romatelepeken a Fidesz-kormányzás alatt és arról is, miért rossz, hogy úgy élnek emberek, hogy a drogozást maguk körül már teljesen természetesnek tekintik.







New York Times-vélemény: Ukrajna ügyében egy szót sem hiszek Trumpnak és Putyinnak, beleértve a kötőszavakat is

Thomas Friedman háromszoros Pulitzer-díjas szemleíró szerint az orosz államfő számára elfogadhatatlan a tűzszünet olyan feltételekkel, mint amelyekben az USA és Kijev megállapodott. Dani Rodrik harvardi professzor a tudományos és üzleti világ fellépését sürgeti, miután Trump rohamot indított a tudomány és az oktatás szabadsága ellen. Kellenek-e Európának az amerikai F 35-ös harci repülőgépek, vagy váljon le az amerikai hadiiparról? Izraelnek lator vezetője van, ez a probléma, írja a Bloomberg elemzője, Marc Champion. Témák és vélemények a világsajtóból.





A tornatanár, aki emailezni sem volt hajlandó, így is a világ egyik legnagyobb csalását hozta össze

A WorldCom alig több mint tíz év alatt az USA egyik, ha nem a legnagyobb távközlési vállalatává nőtt, az ezredfordulón pedig a dotcom buborék túlkapásait szimbolizálta. Vezetője, Bernie Ebbers, akire öltözéke miatt a „távközlési cowboy” becenevet aggatták, a számvitelről és a technológiáról nem sokat tudott, de biztosan tudta, hogyan kell üzletet kötni. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.



A gázai tűzszünet végét és a teljes háború folytatását jelentheti a reggeli izraeli támadás

Több száz áldozattal járó, kiterjedt katonai csapásokkal szakította meg Izrael a két hónapja tartó gázai tűzszünetet. Amíg nincs válasz arra, ki kormányozza és építi újjá a Gázai övezetet, addig esélytelen a tartós fegyvernyugvás. Benjamin Netanjahu izraeli kormányfőnek belpolitikai szempontból is jól jöhet a háború folytatása, miközben az izraeli kormány halogatja a Hamász közel másfél évvel ezelőtti terrortámadásának kivizsgálását.