Úgy tűnt, balesetben halt meg a tehetős fogorvos felesége. Aztán az FBI kapott néhány telefont
 

Úgy tűnt, balesetben halt meg a tehetős fogorvos felesége. Aztán az FBI kapott néhány telefont

Egy amerikai fogorvos és felesége Zambiában volt szafarin, amikor a hazaútjuk előtti napon a nő egy puskalövéstől meghalt. A helyi rendőrség és az életbiztosítók is kivizsgálták az ügyet, és balesetként könyvelték el a történteket. A pár ismerősei viszont az FBI-nak jelezték, hogy valami nem stimmel. Az amerikai nyomozók végül öt év alatt rakták össze a sztorit, amelyben fontos szerepet kap egyebek mellett egy szerető, egy titokban készített fotó és egy bárban véletlenül meghallott mondat is. A férfit kedden ítélte életfogytiglanra a bíróság.

Rovó Attila Rovó Attila










A NER totális terjeszkedése miatt csattannak a rezsimen a szolgák botrányai
 

A NER totális terjeszkedése miatt csattannak a rezsimen a szolgák botrányai

Azzal, hogy a Fidesz az elmúlt tizenhárom évben a gazdaságot, az államigazgatást, a kultúrát, a médiát is leuralta, és mindenkitől a rezsim ideológiájához illeszkedő egyszínűséget várt, akaratlanul ugyan, de a NER kötelékeiben lévő és a párt által kevésbé kontrollálható figurák botrányait is államosította. Tóth Gabi, a Mészáros-házaspár, de még Pálffy István esete is azt mutatja, hogy az érintettek rég elvesztették autonómiájukat, és csak statiszták a saját botrányaikban.

Dezső András Dezső András

Radar360: Putyin épp ünnepelt, mikor lezuhant Prigozsin gépe
 

Radar360: Putyin épp ünnepelt, mikor lezuhant Prigozsin gépe

Elindult egy Wagner-konvoj Fehéroroszországból Oroszország felé. Négyszemközt tárgyalt Novák Katalin és Volodomir Zelenszkij. Meg sem hívtuk az uniós állam- és kormányfőket augusztus 20-ra? Orbán béremelést ígért, az Európai Bizottság vizsgálja a CATL-gyár engedélyét. De kicsoda Pesty László? Ez a Radar, a hvg360 reggeli hírösszefoglalója.

hvg360 hvg360


Egy lojális lázadó – kicsoda Pesty László, aki a Fidesz holdudvarából ment neki a
 

Egy lojális lázadó – kicsoda Pesty László, aki a Fidesz holdudvarából ment neki a "Lölő-jelenségnek"?

Sorra adja az erősebbnél erősebb nyilatkozatokat Pesty László arról, hogy a NER-nek van egy rétege, amely amellett, hogy buta, mint a tök, tehetséges vállalkozókat semmiz ki. Ellenzéki oldalról ezek nem új szavak, de Pesty még az elsők között lett Fidesz-tag, igaz, soha nem idomult katonásan a szervezetbe. Mit kell tudni a piarista gimnazista kora óta fekete bőrdzsekit hordó dokumentumfilmesről, aki már korábban is próbálta "megjavítani" a Fideszt?



 

"Megnézem, milyen partszakasz van kikötve hozzá" – KAP leleplező videója Mészáros jachtvásárlásáról

A Duma Aktuál friss epizódjában Kovács András Péter mutat meg nekünk egy titkos videófelvételt arról, hogy vette meg brutális méretű jachtját kedvenc milliárdosunk egy amerikai szupergazdagtól, bizonyos Leonardo Di Capriótól. Bónuszként kiderül, hogy mi Mészáros Lőrinc PIN-kódja. A következő, pénteki epizódban pedig tovább elemzik a helyzetet a humoristák, és a még mindig szomorkás Várkonyi Andreától és az ő jegeskávéjától messze, egészen Hende Csaba panellakásáig jutnak el az ízléstelenség hullámain.

unknown unknown